2014 október 15-e érdekes nap volt az amerikai piacon. Nem csak azért, mert ekkor fordult az S&P 500, valamint a legtöbb nagy tőzsdeindex (ellentétben például Indiával, Kínával, ahol nem is volt igazán komoly visszaesés), hanem más furcsa dolog is szemet szúrhatott annak, aki…

Címkék: gazdaság befektetés elemzés tőzsde hozam kötvény portfolió qe hozamemelkedés

Két, három hete javában zajlik az USA-ban a harmadik negyedéves jelentési szezon. Ennek apropóján megvizsgáljuk, hogy mi a helyzet az S&P 500-at alkotó főbb vállalatok eredményeivel és így magával az S&P 500 nyereségével, valamint jövőbeli kilátásaival. A hét elejéig…

Címkék: gazdaság usa gdp befektetés elemzés részvény jelentési szezon EPS profit margin

Eltelt a 2013-as év fele, és túl vagyunk egy kisebb korrekción is, ami május közepétől június végéig tartott. Az S&P 500, ami az amerikai piacot méltóan reprezentálja, esett majdnem 8%-ot. Mindez azért érdekes, mert közben a 10 éves kötvényhozam felszökött 1,6%-ról…

Címkék: hozam hedge fund hozamemelkedés

Régen hallottunk a CDS-ekről, azaz a Credit Default Swapokról, amelyek adataival nem is olyan sok ideje tele volt a napi sajtó. Azóta kicsit mintha háttérbe szorult volna ez a szegmens. Hogy érthetőbbek legyünk, a Credit Default Swap egy olyan megállapodás két fél között, ahol a CDS…

Címkék: kötvény volatilitás etf csődkockázat CDS

Május elején jelentett a Sony, amely a tavalyi 67,3 milliárd jenes veszteség után idén 230,1 milliárd jen nyereséget termelt. Ez majdnem pontosan annyi, mint amennyit az elemzők vártak a cégtől. Mivel a Sony már korábban is megemelte profitvárakozásait, és – természetesen a…

Címkék: sony japán technológia felvásárlás profit nikkei hedge fund

Újabb csúcsokat döntögetnek a piacok, és a Quantitative Easingnek köszönhetően a volatilitásnak is búcsút mondhattunk.. A Fed 85 milliárd amerikai dollárt présel a piacokba minden hónapban, de igazából ez nem sok, ha az amerikai piac teljes kapitalizációját vesszük alapul, ami …

Címkék: gazdaság fogyasztás gdp befektetés fed elemzés háztartás profit

Eltelt 2013 első negyedéve, így az amerikai hedge fundoknak kötelességük közzétenni pozíciójukat. Persze erre sem lehet mérget venni, hiszen ezen adatok jókora késéssel jutnak el hozzánk, sőt a short pozícióikról be sem kell számolniuk, így igen nehéz lehet kiböngészni azt,…

Címkék: befektetés technológia tőzsde kötvény hedge fund Görögország Soros György S&p500 Russell2000

Az alábbi ábrán ebben az évben, január elseje óta USA-dollárban realizálható hozamokat láthatunk. Eléggé vegyes felvágott, de talán lehet belőle szemezgetni, és persze különösen furcsa, hogy a réz és az S&p500 mennyire ellentétes ponton foglal helyet. Míg az amerikai piac…

Címkék: gazdaság tőzsde hozam 2013

2012 viszonylag egyszerűen telt el a piacokon, feltéve, ha élünk az utólagos okoskodás fegyverével.  A 10 éves amerikai államkötvény lejött 2%-ról 1,7%-ig, de volt közben 1,4%-on is, áramlott a pénz a kötvényalapokba. Eközben a részvényalapokba csak év végén, 2013 elején…

Címkék: nyugdíj tőzsde hozam S&p500 Russell2000

süti beállítások módosítása