usd_1.jpg2014 október 15-e érdekes nap volt az amerikai piacon. Nem csak azért, mert ekkor fordult az S&P 500, valamint a legtöbb nagy tőzsdeindex (ellentétben például Indiával, Kínával, ahol nem is volt igazán komoly visszaesés), hanem más furcsa dolog is szemet szúrhatott annak, aki tüzetesen figyelte az árfolyamokat.

Az ominózus eset a 10 éves amerikai kötvényekkel történt, annak ellenére, hogy ezen a területen elvileg, lévén a világ egyik leglikvidebb piaca, semmi különöset nem várnánk. Tudjuk, hogy ha recessziós félelmek vannak, vagy nagy a bizonytalanság a világban, akkor a legtöbben ebbe a termékbe menekülnek; tudjuk, hogy nagyon sok pénzügyi terméknek ez az alapja, s a 10 éves kamatra mindig úgy tekintünk, mint irányadó mutatóra.  A kínaiak még mindig vásárolják, ahogy a japánok is, és talán egyre többen látják azt, hogy kockázatos is lehet, elég csak a 2013-as Bernanke taper bejelentéséből kiindulni, amikor még javában zajlott a FED QE hadművelete, mégis egy nyár alatt az addigi 1,7%-os 10 éves hozam 3%-ra emelkedett. (Az a piaci helyzet, hogy egy esetleges alapkamat emelése miatt emelkednie kellene-e a 10 éves hozamnak, vagy elválhat az alapkamat mozgásától, már egy másik elemzés tárgya, de ki fogunk rá térni.)

 

Október 15-én azonban az amerikai 10 éves hozam a következő eseményt produkálta: napon belül leszúrt 1,87%-ig, majd 2,09%-on zárt, miközben megjárta a 2,16%-os szintet is. Érdekes, már csak azért is, mert a legmagasabb és legalacsonyabb pontja között 0,3 százalékpont volt azon a napon. Ez a szám nagyon nagy, ugyanis 1993 óta (ami 5278 napot jelent) az esetek 99,85%-ban nem volt ilyen hatalmas különbség, úgy, hogy nyilvánvaló, hogy a napi csúcs és napi alj közötti különbség nyilván nagyobb eséllyel ad magas értéket, ha az alapkamat és így a kötvényhozamok magasak. Azaz, egy olyan esetben sikerült egy ilyen mozgást összehozni, amikor globálisan is rendkívül alacsonyak a hozamok.

Hogy szemléletesek legyünk, ez a mozgás akkora, hogy esélye pontosan ennyi: 0,000000000000000000000001.

Az ábrán látható, hogy minden olyan esemény, ami a narancssárga részen kívül esik, egy normálisan működő világban nem fordulhatna elő, de tudjuk, hogy nem ez a helyzet, ami felértékeli a kockázatok megfelelő kezelését, a szakemberek, elemzők munkáját, hiszen nekik az a feladatuk, hogy ha anomália van a piacon akkor azt értelmezzék és felkészüljenek rá.

hozamok eloszlása 10y.jpg

10 éves amerikai kötvényhozam eloszlása, kinagyítva. Forrás: saját szerkesztés

Többen is vizsgálták az esetet, egyesek szerint ismét a hedge fundok voltak a hibásak, persze őket mindig lehet okolni, bármi is történik. A másik ok, hogy a FED tart túl sokat az USA kötvényeiből, emiatt hiány alakult ki a piacon, és a világ egyik leglikvidebb piaca illikviddé vált hacsak egy rövid időre is. Vagy pontosabban fogalmazva, vannak olyan esetek, amikor hirtelen nagyon megváltozik a viselkedése, és képes olyan mozgásra, aminek egyébként nem szabadna megtörténnie, vagy nem ilyen sűrűn.

A probléma persze összetett, nem lehet egy aspektusból megvizsgálni és válaszolni rá. A következő chart az amerikai kötvények tulajdonosok szerinti bontását mutatja. Az egyértelműen látszik, hogy a monetáris intézmények által birtokolt mennyiség 2300-2400 milliárd dollárra változott, és közben nőtt a külföldiek állománya is. Az utóbbi évben jelentősen nőtt a biztosító társaságok állománya is, illetve folyamatosan emelkedett az egyéni számlákon lévő mennyiség.

us kötvények tulajdonosai_1.jpg

Forrás: sifma, egyéni szerkesztés

Persze végtelen mennyiségű adatbányászatot készíthetünk, a mozgásnak végül is egyértelmű jele van, tudniillik az, hogy nincs olyan egyetlen termék, amiben el lehet bújni, és jól át lehet vészelni a negatív időszakokat, ennek megfelelően a diverzifikáció felértékelődik. A volatilitás az utóbbi években rendkívül lecsökkent, és ha ez kicsit is emelkedni fog, vagy tartósan magas marad, az furcsa lesz sokak számára. Ebből kifolyólag az olyan esetekben is, amikor valaki csak kötvényt tart, elengedhetetlen a megfelelő diverzifikáció, a hatékony kockázatkezelés, az információk pontos értelmezése. Ez végső soron kényelemesen is meg tud valósulni, hiszen befektetési alapokban, illetve vagyonunk szakemberekkel történő kezeltetése mellett nem kell aggódnunk, nem kell minden nap, minden történést megvizsgálni azért, hogy fel legyünk készülve. Ezt megtehetik mások helyettünk, akik az ilyen, elvileg végtelenül kis valószínűségű esetet is megfelelően tudják kezelni.

Címkék: gazdaság befektetés elemzés tőzsde hozam kötvény portfolió qe hozamemelkedés

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr726874847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása