moneybag.jpgElőször is szívből gratulálok a szerencsés nyertesnek! A szombat esti ötös lottó nyertese ezzel az 5 milliárd forintos nyereménnyel, pár másodperc alatt bekerült a 150 leggazdagabb magyar elit klubjába. Biztos vagyok benne, hogy neki is vannak álmai, melyeket ebből majd meg tud valósítani, azonban amíg ezeket sorra veszi, addig is érdemes első körben 4-5 pénzintézetet választania, ahová szétosztja ezt a hatalmas összeget. Mivel nagy valószínűség szerint eddig nem kellett ehhez hasonló pénzeket befektetnie, így jól jöhet neki pár szakképzett privát bankár vagy vagyonkezelő segítsége, hogy mibe is fektesse be a nyereményét. Ekkora összeggel a számlánkon nem kell kapkodnunk, hiszen ha csak állampapírba tesszük, akkor is közel havi 10 millió forinttal nő a megtakarításunk. 

A szerencsés nyertes helyében én megosztanám a nyereményt. Persze én is ember vagyok, ezért az első 1 év az álmok részbeni megvalósításáról szólna, továbbá adakoznék is, de a lényeg, hogy a megmaradó tetemes összeget diverzifikálnám úgy a devizák, mint és befektetési eszközök között is. A vagyon 20%-át dollárban, 30%-át euróban tartanám, a maradék pedig maradna forintban. A teljes összeg 30%-át tenném magasabb kockázatú, 70%-át pedig alacsony kockázatú eszközbe. A magas kockázatú eszközök alatt értem például azt a vállalkozást, amit gyerekkorom óta be szerettem volna indítani, de lehetnek ezek részvények, deviza alapú ügyletek is. A portfólióm alacsony kockázatú eszközeiként 5%-ért műkincseket választanék, 20%-át pedig jól kiadható ingatlanokba fektetném. Különböző országokban vennék ingatlant, így azzal földrajzilag is diverzifikálhatom a vagyont. A maradékból hazai és nemzetközi vállalati- és államkötvényeket vennék. Amennyiben még ezek kiválasztásával sem szeretnék bajlódni, a vagyonkezelő ezt is megoldja helyettem, vagy akár választhatok befektetési alapokat is, a kényelem jegyében.

luxuryhouse.jpg

A feltűnést azonban kerülném, mert ilyenkor könnyen előkerülnek olyan eddig nem látott „segítő barátok” is, akik rengeteg tuti biztos befektetési lehetőséget hoznak nekünk. A nagy nyeremény feldolgozásánál pedig már csak annak gyors elvesztését lehet nehezebben feldogozni. Márpedig ha jól sáfárkodik ennyi pénzzel az ember, akkor neki és az őt követő generációknak sem kell aggódnia a jövő miatt. 

lux_family.jpg

Címkék: ingatlan biztonság pletyka szerencse fogyasztás boldogság lottó befektetés pszichológia tőzsde dollár biztosítás bizalom arany deviza szerencsejáték louis vuitton elégedettség műkincs diverzifikáció equilor eqa

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr47508598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása