fed_decision.jpgNapjaink egyik legnagyobb közgazdasági vitája az inflációról-deflációról folyik. Van-e infláció, avagy nincs, deflációnak tekinthető-e már a kialakult folyamat, vagy sem. Mindennek milyen hatása lesz, lehet a gazdasági növekedésre, a bérekre, az emberek mindennapjaira. Egy sor megválaszolatlan kérdés, és politikai/gazdasági hovatartozástól függően persze mindenkinek megvan rá a megfelelő válasza. Ezek ennek megfelelően hordozhatnak jelentős torzításokat is, így most egy hosszabb történeti elemzést reprezentálunk, amely nem is olyan régen, márciusban látott napvilágot.

A defláció, azaz az árak általános csökkenése ellen azért is fontos küzdeni, mert rendkívül káros a gazdaság szempontjából, hiszen emiatt a fogyasztók elhalaszthatják a vásárlásaikat, így ez tovább erősíti az árak csökkenését. A defláció oka lehet a gyenge vagy csökkenő kereslet, vagy éppen a csökkenő bérek. De ezen kívül deflációt okozhat az is, ha a kínálat túl magas, például azért, mert a produktivitás vagy a munka hatékonysága javult. A csökkenő árak ezeken kívül növelik az adósságok értékét, ami által a hitelt felvevő helyzete egyre rosszabbá válhat. Ezek az okok pedig éppen elég meggyőzőek, hogy azt gondoljuk:a defláció alatt minden rossz, és tűzzel-vassal küzdeni kell ellene.

A tanulmány egészen tág időszakot ölel fel, egészen 1870-től vizsgálja a defláció és gazdasági (GDP) növekedés viselkedését, mindezt 38 országban, fejlett és fejlődőben egyaránt. A vizsgált időszakot több periódusra is felosztották, az első a klasszikus arany-standard rendszer 1870 és 1913 között, majd következik az 1920 és 1938, a két világháború közötti időszak. Ezeket az 1920-28-as időszak követi, majd az 1929-38 közötti, utána a nagy válság 1930 és 1933 között, végül az 1947-2013-ig vizsgált, háborúk utáni időszak.

Ha megvizsgáljuk ezeket az időszakokat, akkor a következő eredményekre jutunk:

gdp_vs_deflation.pngForrás: BIS, saját szerkesztés

Az eredmények azt mutatják, hogy nincs egyértelmű kapcsolat az árak esése és a gazdaság rosszabb teljesítménye között. Sőt, az adatok szerint a háborúk utáni időszakban (1947-2013), átlagban a deflációs időszak magasabb gazdasági növekedést hozott (3,2%), mint az, ahol infláció volt megfigyelhető (2,7%). Azaz csak a nagy válság az a kivételes időszak, amikor a deflációt alacsonyabb kibocsátás követte, és csökkent a gazdaság teljesítménye is. Ez talán érthető is, hiszen a 30-as években hirtelen és gyorsan eső árakkal találkozhattak a gazdaság szereplői, manapság pedig nem ez fenyeget, hanem a lassú, óvatos ármorzsolódás. Arra, hogy ez vizuálisan is élvezhető legyen a tanulmányból, egy érdekes diagramot szeretnék megmutatni a BIS jóvoltából. Itt azt lehet megfigyelni, hogy a vízszintes tengelyen a 0 az az időpont, amikor az infláció a csúcspontját érte el, azaz a 0 előtt (vagyis balra) inflációs, utána deflációs időszakba lépnek a gazdaságok, ezt jelzi a piros vonal. A kék vonal a GDP növekedést illusztrálja. Világosan látszik, hogy a két világháború között (interwar period) sokkal dinamikusabb volt az árak esése, és ez rosszul teljesítő gazdaságokat eredményezett, nem így a többi esetben.

gdp_vs_deflation_2.png

Forrás: BIS

Kérdés, hogy mi számít jobban a növekedés szempontjából: az infláció-defláció a teljes termék- és szolgáltatásskálára nézve (amit eddig vizsgáltunk), vagy a reáleszközök, mint például részvények és ingatlanok áralakulása?

Nos, a helyzet az, hogy a tanulmány szerint az utóbbi kettő sokkal jobban befolyásolja azt, hogy milyen GDP növekedés várható. Bár itt lehet vitatkozni, hiszen a GDP változása miatt nyilván változik a reáleszközök értéke is, és ez fordítva is igaz, azaz fel lehet fedezni korrelációt abban, hogy ha az egyik esik, esik a másik is, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a reáleszközök deflációja váltaná ki a gazdaság rosszabb teljesítését. Egyszóval nem hiszem, hogy ebből a szempontból fontos lehet ez a vizsgálati módszer, mindenesetre ábrán ez így néz ki:

gdp_vs_deflation_3.png

Forrás: BIS

A sárga vonal a részvénypiac, a kék az ingatlanárak, a piros pedig az infláció. Az ábra azt mutatja meg, hogy ha egységnyit esnek például az ingatlanok árai (kék), akkor ez mennyit farag le az adott ország kibocsátásából. Ennek értéke, ha a teljes időszakot nézzük (1. ábra), akkor valahol -0,1%-nál kicsit rosszabb, míg, például ha a részvénypiacokat nézzük, szintén az 1. ábrán, akkor annak egységnyi esése picit jobb: kevesebb, mint -0,1%-al csökkenti a GDP-t. De ahogy említettem, nem szabad, hogy higgyünk az ok-okozati viszonynak, hiszen az ilyen adatok esetében oda-visszahatás is van.

Mindezek fényében talán annyi elmondható, hogy nem szükségszerű az a félelem, ami jelenleg a gazdaság szereplőit jellemzi a deflációt illetően. Persze vagy a túl nagy kínálat, vagy az alacsony kereslet, vagy az alacsony bérek lehetnek a kiváltó okok, de a gazdasági növekedés nem feltétlenül a defláció jelenlététől fog előjelet váltani.

Címkék: statisztika ingatlan gazdaság usa fogyasztás infláció válság olaj fed trend részvény pszichológia 2008 tőzsde recesszió világválság defláció aranystandard EKB S&p500 1929-1933 monetárispolitika qe boj Nasdaq

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr897306734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása