swiss gold.jpg2014 november 30-án Svájcban egy fontos kérdésben rendeznek népszavazást: az ország teljes, szavazatra jogosult népessége beleszólhat abba, hogy mi legyen a svájci aranytartalékokkal, hogyan alakuljon a jegybanki tartalék.

Szerintem ez egy kicsit megkérdőjelezhető  kezdeményezés, hiszen azért az mégsem várható el, hogy mindenki profi módon értse a monetáris politikát egy adott országban. Másrészt arra alapozni egy ilyen fajsúlyú kérdést, hogy régen, amikor még aranyhoz voltak kötve a devizák, akkor minden jobb volt, és az arany „tuti biztos”, megint csak elhibázott lépésnek tűnik. De persze ez az én véleményem, én már anno a nagy aranyemelkedésben sem hittem, hiszen nem értettem, hogy miért vesznek egy olyan dolgot, ami semmit sem adhat a tulajdonosának, nincs osztaléka, nem fizet részesedést semmiből, és csak akkor ér valamit, ha infláció van, de abból is az erősebb, a rombolóbb fajta, nem a 2-3%-os. Ráadásul ugye sok gond is van vele, tárolás, felhasználás…

Svájc helyzete alapvetően a 2008-as recesszió után vált nehézzé, amikor az EU és az euró szétesésétől való félelem miatt a befektetők a megtakarításaikat elkezdtek az alpesi országba csatornázni. Ennek lett az oka, hogy a svájci frank jelentősen erősödött, ami azt vonta maga után, hogy a svájci termékek elveszítették a versenyelőnyüket az erős hazai devizának köszönhetően, valamint elkezdett esni az infláció is, azaz eső GDP és eső infláció jelentkezett, éppen az, ami ellen a legtöbb ország harcol.

Svájci infláció, jól látható a 2011. év végi nagy esés 1,5%-os értékről -1%-ra:

swiss inflation.gifForrás: Bloomberg

A megfelelő lépés a jegybanktól érkezett, az euró svájci frank árfolyamot 1,2-es értékhez kötötték 2011 végén. Ergo, ha ez alá esik az árfolyam, azaz erősödik a frank, akkor a jegybank frankot ad el, és eurót vesz. Ez egy roppant egyszerű monetáris eszköz, és ezt nehezítheti meg a jelenlegi népszavazás, amennyiben azt elfogadják.

A szavazás értelmében ugyanis a jegybank tartalékainak 20%-át mindig aranyban kellene tartania. Ez kőbe vésett szabály lenne, csakhogy a frank euróhoz való kötése miatt ezt roppant nehéz kivitelezni, ugyanis, ha aranyat kell tartania a jegybanknak, akkor nem tud mit tenni, a devizatartalékaiból kell eladnia azért, hogy beszerezze a 20%-nyi aranyat.  Svájci frankból nem tud venni, mert ha ezt tenné, akkor ahhoz nyomtatnia kéne frankot, így növelve a jegybanki mérleget, és így még több aranyat kéne vennie, hogy a mindenkori 20%-ot megtartsa, ami viszont sokkal több lenne, mint amire fel vannak készülve. Marad az a lépés, hogy valamit elad a portfóliójából, és azt helyettesíti arannyal. Ha viszont eurót ad el, azzal gyengíti az euró/frank árfolyamot, azaz nem tudja megtartani az 1,2-es szintet. Egy roppant nehéz döntés, már-már ördögi körnek tűnik, hogy akkor most mi is legyen a megfelelő lépés.

Ezt persze többen is felismerhették, bár kockázatos erre kereskedési stratégiát építeni, hiszen mégiscsak egy népszavazás fogja eldönteni, hogy nyerő lesz-e vagy sem. Ennek ellenére, ha mégis igennel szavaznának, akkor a későbbiekben a jegybanknak minden beavatkozásnál, ami érinti a mérlegét, az aranyra is figyelnie kell, azaz, ha továbbra is védeni fogja az 1,2-es értéket, minden euróvétellel aranyat is vennie kell a 20%-os szabály értelmében.

Egyszóval nem egyszerű a helyzet, nem is csoda, hogy ezt a helyzetet a jegybank vezetői sem szeretnék, és ennek már többször hangot is adtak. Múlt héten az elnök Thomas Jordan nyilatkozata is ezt erősítette meg:

"The initiative is not in Switzerland's interest because it wants to fundamentally change the rules of our monetary policy,"  "A vote in favour of the gold initiative would make the implementation of the minimum exchange rate more difficult."

Azaz ez a szabályozás nehéz terhet helyezne a bank vállára, ráadásul az alapvető monetáris szabályokat is meg kellene változtatni miatta.

Az arany elmúlt egy éves árfolyama:

gold.gifForrás: Bloomberg

Eur/chf elmúlt egy éves árfolyama:

eurchf.gifForrás: Bloomberg

Címkék: európa stratégia költségvetés pszichológia arany deviza jegybank kötvény portfolió aranystandard monetárispolitika EUR/CHF

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr226912077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása