Alapjaink
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
„Minek maguknak lift?!” – kérdezi őszinte felháborodással a lakástulajdonos, sőt, hozzáteszi, hogy „egy kis mozgás igazán nem fog ártani”. Tényleg, mit kell tenni, ha az ember már a tízedik, borzasztó lakást látja aznap, udvariasan bólogatott az ingatlanügynök és a tulajdonos magyarázataira, hogy például „ a lakás nem sötét, csak be van borulva”, vagy „meg lehet szokni gyalog azt a négy emeletet”, vagy „igazán jó kis lakást lehet itt kialakítani, ha a fürdőszobát megcserélik a konyhával, lebontják a közfalakat, egy szintbe hozzák a helyiségeket, kicserélik a csöveket és korszerűsítik a fűtést, mert bizony, mióta én élek, nem nyúltunk semmihez…”? Szóval, az ember ilyenkor általában hazamenekül a saját, jó kis lakásába, ahol nem süllyed a parketta, nem potyog a csempe, nincs beázás, és értetlenül a másikra néz, hogy egyáltalán: „Te tudod, hogy miért akartunk költözni?”
Mit lehet erre válaszolni egy közgazdásznak? Azt, hogy az FHB Lakásárindex 2012-es adatai alapján a lakásárak ismét 2,2%-kal (reál értelemben 7,4%-kal) csökkentek az előző évihez képest? Vagy azt, hogy ha megnézzük az index alakulását reál értelemben (inflációval korrigálva), az év végi 84,9 pont az 1999-es év negyedik negyedévében mért értéknek felel meg? Vagyis tizenhárom évvel ezelőtti árszinteken vagyunk! (Az index reál értékben 2003 végén volt a legmagasabb, 140 pontjával). Vagy annak is örülhetünk, hogy míg a 2000-es évek elején több mint kéthavi kereset volt egy négyzetméter lakás ára, addig 2012 végén már kb. 1,3 havi bérből kapunk egy négyzetméternyi otthont?
Úgy tűnik, ennek ellenére sem rohanunk fejvesztve valamelyik ingatlan franchise iroda képviselőjéhez, könyörögve, hogy húzza elő a pult alól a tuti ajánlatait. (Arról nem is beszélve, hogy állítólag az összes eladó lakás kb. 3%-a olyan színvonalú, amely megfelel egy nem rendkívüli elvárásokkal bíró, de igényes vásárolónak.) Ha megnézzük a lakáshitel-állomány éves százalékos változását, azt láthatjuk, hogy a 2008-as évi 30%-os növekedési csúcsa után, 2011 végétől drasztikus ütemben esik az érték, 2012 végén az egy évvel ezelőtti időszakhoz viszonyítva már mínusz 20%!
Bízhatunk-e abban, hogy a belső fogyasztás és az élénkülő konjunktúra növekedése feléleszti a lakáspiacot? A következő pár évben kevés a remény erre. Ami segíthet, az a következő világméretű mumus megjelenése a színen, ez pedig az infláció. Ha a befektetők elhiszik, hogy érzékelhető inflációs nyomás lesz a világban, és elkezdik újra keresni a reáleszközöket, akkor a külföldi tőke megjelenhet majd a magyar ingatlanpiacon is. És nem titok az sem, hogy sejtésem szerint nagyobb részük már úgy köszön majd, hogy: Здравствуйте!
