graduate.jpgPontosan ennyit, illetve kicsivel többet lehetett keresni jó, ropogós dollárban, de nem részvényekkel. Nem is kötvényekkel, sem arannyal, hanem tankönyvekkel! Szinte hihetetlen, pedig az, hogy drágák a könyvek, melyekből a különböző iskolákban tanulni szokás, itthon sem újdonság. És nem csak a felsőoktatásban kezdődik el a drágaság, már általános iskolában is ezreket kell egy-egy könyvért fizetni. Azt hiszem, ez sokaknak ismerős lehet.

Az Economist által közölt ábra szerint 1970 óta a tankönyvek ára az Egyesült Államokban 1500%-al emelkedett, miközben az infláció 500%-os volt ugyan ezen időszak alatt, azaz bőségesen megérte könyvet írni és kiadni, akár többször is egymás után, hiszen szinte minden évben jön egy javított kiadás, amivel azért olyan sok munka már nincs, mint elsőnek leülni és megírni. Az oktatók pedig a legtöbbször írnak ilyen könyveket, amelyek aztán kötelező tananyag a tanulóknak, azaz nincs választás meg kell venni, vagy marad a kölcsönzés, ami azért mégsem olyan, mint a birtoklás, sőt később sem lehet felhasználni, ha valami éppen nem jut eszünkbe.

textbook.png

Forrás: Economist

Ha megnézzük az USA-ban az oktatási könyvek árát, akkor könnyen leeshet az állunk.  Paul Samuelson és William Nordhaus klasszikusnak számító Közgadaságtan könyve, mely több mint 50 éve jelent meg először, itthon jelenleg 8 és 9000 forint között szerezhető be. A tengerentúlon, ha eredetiben szeretném megvenni 275 dollár, azaz 80,000 forint, ha elektronikus formában, akkor „csak” 220 dollár, azaz „mindössze” 60,000 forint. A következő opció, hogy megveszem használtan. Nos így az ára már 60 dollár, de az még mindig 18,000 forint, vagyis duplája az itthoninak. És ilyen példát bőven lehet találni…

A trendnek megfelelően és a piaci rést felfedezve a legnagyobb szolgáltatók, vállalatok, mint például az Amazon is, már évekkel ezelőtt elindította a bérlési programját, ahol egy-egy szemeszterre lehet a szükséges tananyagot kibérelni. A fent említett könyvnél ez 20 és 30 dollár között váltakozik, ami annyi mintha itthon megvenné az ember, de az USA-ban csak 6 hónapig lesz a tiéd ennyiért. Más felkapottabb könyvek bérlése azonban 70-80 dollárról indul.

A hihetetlen emelkedés nem meglepő. Az oktatási költségek jelentősen növekedtek az elmúlt években, mindezt jól reprezentálja, hogy az úgynevezett „diákhitelek” értéke az Egyesült Államokban már lassan meghaladja az 1,5 trillió dollárt, és egyre csak növekszik. Többen egyébként ebben látják a következő hitelezési buborékot, persze államilag támogatott, diákhitelekből szerintem nehezen lenne akkora összeomlás, mint 2008-ban, és jóval kevesebben is vannak kitéve az ilyen hiteleknek.

Az amerikai diákhitelek alakulása:

studentsloan.jpg

 

Forrás: bloomberg, saját szerkesztés

Címkék: vélemény könyv usa tanulás egyetem fogyasztás infláció válság amazon luxus diák trend diploma könyvtár képzés főiskola usd diákhitel tankönyv bérlés hitelezés szentiment

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr717630324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása