kata1.jpgAz elmúlt hónapokban nagy munkában volt az Equilor Fine Art: négy arab témájú, kortárs művészeti kiállítást szerveztünk az Art Moments (AMS) Vizuális Művészeti Fesztivállal együttműködésben Budapesten, Debrecenben és Pécsett.

2013 kora tavaszán Erdélyi Szabolccsal, az AMS Fesztivál főszervezőjével felpattantunk a repülőszőnyegre (valójában sajnos csak a Qatar Airways Budapest – Doha járatára…) és nekiindultunk, hogy feltérképezzük az Arab-öböl művészeti életét.

Köztudomású, hogy a térség országai hihetetlenül gyorsan prosperálnak a gazdaság legkülönbözőbb területein, a leleményes nemzetközi üzletemberek vigyázó szemeiket már régóta az Arab-öbölre vetették. Ezt tettük mi is: egy intenzív másfél hét alatt jártunk az Arab Emirátusokban, Dohában és Kuvaitban, és ahány művészeti intézmény csak volt, mindegyiket meglátogattuk, valamint számos intézmény vezetőjével is tárgyaltunk. Dubaiban a Dubai Art Fairt és a Dubai Design Days-t tanulmányoztuk, Sharjahban a biennále izgalmas projektjeivel ismerkedtünk, Abu Dhabiban pedig megnéztük a Saadiyjat-szigeten épülő mega-múzeumok terveit. Itt hozzák létre néhány éven belül a Louvre, a Guggenheim és a British Museum kihelyezett leányintézményeit – valamennyi bővelkedik lenyűgöző építészeti bravúrokban, és persze nem kell félnünk a jövőbeni tartalmukat illetően sem: bizonyosak lehetünk abban, hogy nem hagyják majd unatkozni a művészetre éhes arab közönséget, és számos szenzációval rukkolnak elő.

Dohában ellátogattunk a tengerpartra épült, lépcsős piramisokat idéző Iszlám Múzeumba, amely varázslatos művészeti gyűjteményével és luxus butikokat meghazudtoló belsőépítészetével azonnal bűvkörébe vonja a közönségét. Dohában jártunk a Mathaf Múzeumban, amely a legprogresszívebb arab és nemzetközi kortárs művészetre koncentrál, és a Katara nevű művészeti falut is végigpásztáztuk, amelyben ókori amfiteátrumot idéző hipermodern színház-koncertterem és számtalan apró galéria is található.

Kuvaitban Tarek Rajab nevű libanoni gyűjtő krétai labirintusra emlékeztető katakomba múzeumát csodáltuk meg, amely az iszlám sok évszázados művészeti emlékeinek gazdag tárházát nyújtja (az ember akár Ali babának is képzelheti magát a zegzugos kincseskamrákat járva …). Tárgyaltunk a kortárs iszlám művészettel foglalkozó Daar Múzeum igazgatónőjével, Sheikha Hussah Al Sabah-al, aki egyébként a néhány éve leköszönt kuvaiti miniszterelnök felesége – a házaspár az egyik leggazdagabb iszlám művészeti gyűjtemény tulajdonosa, a katari iszlám múzeum is sok műtárgyat kölcsönzött tőlük.

Végül, de nem utolsósorban ismeretséget kötöttünk a Contemporary Art Platform (CAP) Kuwait igazgatójával, a szintén libanoni származású Abed Al Kadirival. És ekkor elkezdődött a nagy tervezgetés, szervezkedés: a CAP-pal együttműködésben szeptember elejére létrehoztunk egy dizájn kiállítást kuvaiti művészek munkáiból az Erzsébet téri Design Terminálon, majd a debreceni MODEM-ben egy nagyszabású közel-keleti fotográfiai kiállítást, amelynek a Szent Utak címet adtuk, és végül a pécsi Zsolnay Negyedben megrendeztük Marwan Kassab Bachi, ünnepelt szír festőművész portrékiállítását (93 mű!). Az eddig említett tárlatokat pedig megspékeltük egy katari projekttel is: a Katari Múzeumi Hivatallal együttműködésben elhoztunk egy rendkívül izgalmas, arab sportolónőkről szóló fotósorozatot, amelyet két francia művész (mellesleg testvérpárról van szó), Brigitte és Marian Lacombe készített.  Az utóbbi két kiállítást a pécsi Zsolnay Negyed M21 galériájában még november 24-ig láthatja a kíváncsi közönség! Melegen ajánlom mindenkinek. Ízelítőül néhány fotó…

kata2.jpg                       

Brigitte Lacombe  és Marian Lacombe jóvoltából ©

 kata3.jpg

Brigitte Lacombe  és Marian Lacombe jóvoltából ©

kata4.jpg

Brigitte Lacombe  és Marian Lacombe jóvoltából ©

 

Címkék: kiállítás kortárs arab világ

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr485633598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.