australiacoasts.jpgElérkezett a leszámolás napja. Azzal a különbséggel, hogy akciófilmünk főszereplője ezúttal nem Jean-Claude Van Damme, hanem az ausztrál dollár volt.

Az ausztrál jegybank május 7-én 25 bázisponttal 2,75%-ra csökkentette az irányadó rátát – ami mindenkori mélypontot eredményezett. A döntés után az AUD/USD kurzusa 1,0175-ig esett, ami abból a szempontból is fontos volt, hogy lassan egy éve próbálja leküzdeni az árfolyam az 1,02-es szintet .

Ettől még önmagában nem feltétlenül volt indokolt, hogy két nap alatt közel három figurát essen az árfolyam, pedig megtette. A háttérben először is az állhat, hogy a piac már a következő kamatvágásokat árazza, hiszen ha megnézzük a 3X6 FRA értékét (határidős kamatláb megállapodás, ami 3 hónapos várakozási idő elteltével induló, 3 havi kamatidőszakra becsült kamatot mutatja), akkor azt láthatjuk, hogy 2,5-2,6% körül áll a mutató értéke. A kamatvágás pedig a tankönyvi példa alapján gyengíti a hazai fizetőeszközt.

Az éles esést az okozhatta, hogy 21 évnyi folyamatos növekedés után leomlott a nagy fal. Nem a berlinire vagy a kínaira gondolok, hanem arra, hogy a ma bemutatott 2013. évi költségvetés nagyobb deficitszámot tartalmazott, mint amit a piac várt. A felelősöket meg is nevezték Kína és a csökkenő nyersanyagárak személyében.

 aud.jpg

Itt lép be a képletbe a következő kockázati faktor. Ha nő a deficit, akkor nő az államadósság is feltehetően, és mint tudjuk, mindenki ez ellen harcol jelen pillanatban – megszorítások, csökkenő fogyasztás, stb. Egyvalamit azért nem felejtenék el, hogy a 20,7%-os GDP-arányos eladósodottság nem az a szint, amiért elnézést kellene kérni.

A Standard & Poor’s azonban múlt hónapban közölte, ha tovább nő az adósság, akkor Ausztrália elveszítheti tripla „A-s” besorolását – még jó, hogy egyre kevésbé figyel a piac a hitelminősítőkre. 

Hova is akarok kilyukadni ezzel az egésszel? Szimplán oda, hogy az AUD/USD kurzusa tartogat még számunkra meglepetéseket. Véleményem szerint a 23,6%-os szint elérése után jöhet egy korrekció felfelé, de utána könnyen elképzelhető, hogy elnyel minket a Mariana-árok.

Heti grafikon:

aud2.jpg

Címkék: deviza fx AUD

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr655300205
süti beállítások módosítása