1029624915.jpgMilyen szempontok szerint érdemes kötvényvásárlóknak befektetési célpontot választani feltörekvő piacokon? A legtöbben számszerűsíthető mutatókra összpontosítanak, de ma már a hitelminősítők is rájöttek, hogy az intézmények minősége is nagyon fontos.

Érdemes összehasonlítani ebből a szempontból két fontos feltörekvő piaci ország, Brazília és Törökország közelmúltbeli tapasztalatát. Mindkét helyen két éve robbant ki botrány: Törökországban az „iráni gázért aranyat” ügy, melyben a hatóságok szemet hunytak az Iránnal szembeni szankciók megsértése felett, míg Brazíliában az „Autómosó” ügy, ahol az állami olajvállalat vezetőit és az őket delegáló pártokat kenték meg zsíros beszállítói szerződésekért.

Mi lett a következmény? Törökországban a cipősdobozban talált dollármilliók ellenére elkenték az ügyet: rendőröket, ügyészeket mozdítottak el, az ügy középponti figuráját még ki is tüntették, miközben az elnök a korrupciós gyanúsítást az ország elleni támadásként állította be. Brazíliában eközben a bíróság szorgalmasan csukja le a vezető politikusokat és üzletembereket, megtisztítja a közéletet és világossá teszi a törvénytelenségek következményeit.

Miért fontos mindez? Ahol az intézmények függetlenek, a hitelezőkkel is a szabályok szerint fognak viselkedni, ahol a politikusok a törvény felett állnak, a befektetők csak ezek szeszélyeiben bízhatnak.

Címkék: politika gazdaság jogszabály korrupció világgazdaság törökország adó gazdaságpolitika adósság brazília manipuláció dollár líra államok oligarcha kötvény hitelezés makrógazdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr568559256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása