paypal1.jpg2015 július 8.-án megtörtént, amire már oly sokan oly régóta vártak. Az Ebay leválasztotta magáról a Paypalt, ami nem más, mint egy online fizetési rendszer. Ennek során a saját bankszámlánkról a Paypal számlánkra töltünk fel annyi pénzt, amennyire épp szükségünk van, és innen intézzük a fizetést, így nem kell megadni az eredeti bankszámlaszámunkat, és ebből kifolyólag biztonságosabb is. 2002-ben lett az Ebay tulajdona a Paypal, és most elérkezett az idő, hogy önállóan is tőzsdei szereplő legyen.

Aki július 8-ig rendelkezett Ebay részvényekkel az 1 darab Ebay részvény után pontosan 1 darab Paypal részvényre is jogosult. Önállóan július 20-a után kezd el kereskedni a papír. Nincs kétségünk afelől, hogy magasra fog szökni az árfolyama az online fizetéssel foglalkozó cégnek, hiszen egyrészt a befektetők már régóta várták, másrészt az ilyen tipikus spin-off, azaz leválasztási procedúrák az esetek legnagyobb részében mindig sikeresek, harmadrészt a cégben bőven van potenciál. Most ez utóbbira fókuszálunk.

A Paypal, mint külön vállalat már azért is lehet érdekes a befektetők számára, mert szép növekedés van a cégben. Ha megnézzük az Ebay jelentéseit, akkor az rajzolódik ki, hogy 2002-es felvásárlása óta (amikor 1,5 milliárd USD-t adott érte az Ebay) a következő bevételekkel és növekedéssel büszkélkedhet a vállalat fizetéssel foglalkozó része:

paypal_novekedes.jpg

Forrás: Sec, saját szerkesztés

Ez már olyan impozáns számsor, ami miatt rá fogják magukat vetni a spekulánsok. Persze az nagy kérdés, hogy nem-e futott már ki ez a növekedés, és hogy nem késő-e már beszállni egy ilyen múlttal rendelkező vállalatba?

A kérdésre nehéz a válasz, de ha megnézzük az aktív Paypal számlával rendelkezők számát, akkor 2015 első negyedévére körülbelül 165 millió felhasználóval számolhatunk. A növekedés itt is hatalmas, hiszen a felhasználói bázis 2010 elejétől, azaz 5 év alatt megduplázódott, és háromhavonta átlagban 3% - 3,5%-al nő az ügyfélbázis.  Ez a 165 millió fő nem tűnik soknak, és a vállalatban bőven van tartalék, amivel újabb magánszemélyeket vagy vállalatokat csalogathat magához az online fizetési szolgáltató.

Paypal felhasználók száma:

paypal_felhasznalok.jpg

Forrás: statista, saját szerkesztés

Természetesen a versenytársaik ebben az üzletágban is ott leselkednek, erre az Ebay a jelentéseiben mindig ki is tér, így megemlíti a Western Union-t, a MoneyGram-t, a Global Payments-et és az Euronet-et. Az előző jelentésben még a Xoom is meg volt jelölve, azonban pár napja erre a cégre vételi ajánlatot tett a Paypal, ha sikerül nyélbe ütni egy ilyen tranzakciót, akkor tovább bővülhet a felhasználók száma és az árbevétel is.

Mindezek mellett néhány online fizetéssel foglalkozó cég (köztük a Paypal is) újabb területre merészkedett. Ez pedig nem más, mint a hitelezés kis és közepes méretű vállalatoknak.

A kevesebb, mint 1 millió dollár árbevételt elérő cégek a 2008-as válság után nem igazán tudtak hitelhez jutni. Mivel ezek a cégek az átlagosnál magasabb kockázatot hordoznak, így nem csoda, hogy a megregulázott bankok nem merték ezt a szektor tovább finanszírozni, pedig a gazdasági növekedés, az innováció szempontjából nagyon fontos szegmensről van szó. Ha megnézzük a hitelek mennyiségét, amit az ilyen vállalatok kaptak akkor az látszik, hogy a válság előtt 3 millió dollár felett volt az átlagos hitelösszeg, majd a válság után 2 millión stabilizálódott. Ez az az üzletág, amibe most nagy erőkkel próbálják belevetni magukat az online fizetéssel foglalkozó cégek.

Az ötlet nem rossz, bár a hitelezésre igaz az, hogy sokáig lehet nagyon keveset nyerni, majd egy recessziós hangulatban több év eredményét el lehet bukni, de a kis vállalatok kevésbe kitettek a globális gazdaság viszontagságainak és inkább az a fontos, hogy belföldön mi történik. Az pedig egy ideje javulóban van a tengerentúlon, és mintha Európa is éledezne.

A kisvállalatoknak nyújtott átlagos hitel:

kisvallhitel.jpg

Forrás: FFIEC, saját szerkesztés

Mindezek következményeként a Paypal és társai könnyen szerezhetnek új ügyfeleket, akik már nem csak a fizetést fogják intézni a fent említett cégeken keresztül, hanem friss forráshoz is jutnak, amit beruházásokra, innovációra fordíthatnak, így ez jó lehet a gazdaságnak, a munkavállalóknak, valamint a befektetőknek is, hiszen a növekvő bevétellel és ügyfélszámmal a Paypal is száguldhat a végtelenbe.

Címkék: ebay gazdaság online paypal bank innováció fogyasztás startup hangulat elemzés fejlődés részvény menedzsment kockázati tőke kockázat kiskereskedelem növekedés online fizetés hozam kibocsátás kereskedés gazdasági növekedés kivásárlás hitelezés szentiment New York IPO spin-off tulajdonosi struktúra Nasdaq EPS profit margin

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr737615074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.