nike_zeus.jpgA görög tragédia kezd nagyon hosszúra, szinte már-már végeláthatatlanra nyúlni. Nehéz igazságot szolgáltatni az ügyben, talán ezt érzik is a felek, és ezért megy nehezen az egyezkedés. De lehet, hogy ismét csak az európai, túlburjánzott bürokrácia a ludas az ügyben. Ezt innen, most még nehéz megmondani, de most fókuszáljunk másra, a görög kormány kötelezettségeire és a trojka követeléseire!

A hitelező hármas, a trojka, nevezetesen az IMF az ECB és az EC (Európai Bizottság) több, olyan követeléssel él, illetve szeretne élni a görögökkel szemben, melyek szöges ellentétben állnak azokkal az ígéretekkel, melyekkel a jelenlegi kormánypárt, azaz a Syriza megnyerte a választásokat 2015 első felében. A nép nagy részét azzal lehetett meggyőzni, hogy mindenkinek megmarad a fizetése, ki fogják fizetni a nyugdíjakat, és nem lesz megszorítás, amely a görög gazdaságot ismét csökkenő pályára állítaná. Ez persze a hitelezők oldaláról azt jelentheti, hogy elszórják a pénzt, nem tudják visszafizetni az adósságot, és így az egész eurozónát veszélyeztetik. Azért sem engedhetnek a mediterrán országnak, mert az talán elindítana egy folyamatot, mely során a spanyolok, olaszok, portugálok is csatlakoznának a görögökhöz, hiszen, ha az egyiknek ki lehetett bújnia az adósság és a megszorítás alól, akkor azt nekik is meg lehet tenni.

A helyzet azért roppant nehéz, mert igazából mind a két oldalt meg lehet érteni. Persze elintézhetjük egy legyintéssel, hogy hagyni kell a görögöket veszni, mert végül is a feta sajton és a tengerparton kívül semmit nem adnak Európának, gazdasági hatásuk marginális, de ez elég butaság lenne, hiszen emberek sorsáról van szó.

Még csak azt sem tehetjük, hogy utólag okoskodunk: bizony az ország hamisította a számait, és különben sem érdemelt volna meg olyan életszínvonalat, amit sikerült nekik 2000 és 2008 között összehozni, de ennek nem most van itt az ideje. Ez már a múlt, akkor kellett volna odafigyelnünk erre, amíg lehetett, most már késő ezen rágódni.

Az egyik legfontosabb és legnehezebb követelés a nyugdíjak csökkentése. Az elmúlt években átlagos volt a bőven 1000 euró feletti nyugdíj, ami az ország fejlettségi szintjéhez képest elképesztőnek tűnik. Ez azóta már jelentősen csökkent, és aki ennek „csak” 30%-át veszítette el, az még a legjobban járt 20%-nyi népességbe tartozik, hiszen a többség sokkal többről volt kénytelen lemondani.

A görögök esetében a nyugdíjkorhatár 67 év nőknél és férfiaknál is, ez két évvel hosszabb, mint a német korhatár. Az átlagos munkaerőpiacról való kilépés 64,4 év férfiaknál és 64,5 év nőknél, ami csak kissé tér el a német átlagtól. Ellentétben azonban Európa legnagyobb gazdaságával szemben a görög fiatalok munkanélküliségi rátája 50% körüli, míg a teljes lakosságban ez 25%.  Egy gazdaság alapvetően úgy működik, hogy a fiatalok befizetéseiből keletkezik az idősek nyugdíja, ez azonban a görögök esetén felborult. Kormányuk nem feltétlenül azért nem akar nyugdíjakat csökkenteni, mert lázadás lenne, vagy elveszítené a szavazóbázisát, hanem azért, mert a görög családok fő bevételi forrása a nyugdíj lett, amióta recesszióban vannak.

A legutóbbi felmérések szerint a görögök 49%-a él közvetlenül vagy közvetetten nyugdíjból, azaz minden második állampolgár. Mindössze 36%-uk él csak tisztán munkabérből. Csökkenteni a nyugdíjakat egyenlő lenne a fiatalokról és családokról történő lemondással, mondván, az lesz velük, ami lesz, valahogy majd csak túlélik.

A családok pedig nem tudják ezt a kieső bevételt finanszírozni, mert egyrészt nincs munka, másrészt még csak az sem lehetséges, hogy jelzálogot jegyeztetnek be az ingatlanokra, hiszen azok ára folyamatosan, több éve esik, ilyen környezetben senki sem ad hitelt még ingatlanfedezetre sem.

Görög ingatlanárak alakulása:

greece_property.JPG

A nehéz körülmények hatására időközben elindult egy erős kivándorlási hullám az országból, és a biztonsági háló, azaz a nyugdíjak csökkentésével ez különösen nagy mértéket is ölthetne. Ez pedig nem lenne jó ómen, hiszen a migráció az utóbbi hónapok egyik legfelkapottabb témája, mely csak további feszültséget szülne.

Kivándorlók Görögországból:

migracio.JPG

Azt gondolom, hogy nem fogunk egyértelmű és gyors megoldást látni. Még ha meg is egyeznek a nyári fizetési kötelezettségekről, akkor is számolni kell a további kifizetendő adóssággal, mely rendezése szintén elhúzódó tárgyalások részévé válhat. A legjobb talán az lenne, ha kiesnének a zónából, bár magukra a görögökre még akkor is nagyon hosszú út várna a teljes felépülésig. 

Címkék: politika ingatlan biztonság gazdaság pletyka európa fogyasztás infláció stratégia válság gdp befektetés fejlődés költségvetés pszichológia háztartás recesszió államadósság deviza előrejelzés jegybank kockázat világválság gazdasági növekedés volatilitás kockázatkezelés 2015 szentiment equilor aranystandard csődkockázat bérnövekedés Görögország ECB EUR/USD monetárispolitika qe eqa

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr267556260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása