szir1.jpgNem is hinné az ember, hogy a geopolitika mennyire képes befolyásolni a befektetések menetét. Azt gondolnánk, hogy leginkább a vállalati értékeltségek, P/E mutatók vagy éppen a Fed éppen aktuális, likviditásüggyel kapcsolatos jelzései az irányadóak.De nem. Egy ilyen, mára már kellően ide-oda rángatott piacon egy amúgy várhatóan kisebb kalamajka is nagy felfordulást tud okozni. Vegyük például az én esetemet az amerikai részvénypiaccal.

Múlt hét végén úgy gondoltam, hogy a piac már eléggé kieste magát, ideje belevenni. Az abszolút hozamú alapunkba (Equilor Pillars) vettem is egy long S&P 500 pozíciót, az eszközérték 50%-a erejéig. Mivel ez egy elég erős kitettség, igen szoros kockázatkezelés folyt, elsősorban a stop szintek követő mozgatásával. A hétvégi zárva tartás után, 26-án, hétfőn a nyitás igazolta a mérsékelt derűlátást, és némi visszaadás után a piac már délután szépen kapaszkodott felfelé. 

A munka vége felé, valami hatodik érzékre hallgatva még utoljára módosítottam a stop szintet, az aktuális spothoz (1666-67) képest elég magasra: 1663-ra. Nem szokásom ilyen közel tenni, de úgy gondoltam, legalább így elteszek indexenként 10 dollár nyerőt az 1653-as beszálláshoz képest, „hátha mégis gáz lesz alapon” (és szó szerint az is lett). Ha meg tényleg erős felfelé trend van, akkor úgysem üti ki. Úgy éreztem, a rövid trend alapvetően most egy felfelé korrekció, nem is láttam közvetlen racionális fenyegetést erre nézve (nem volt aznapra már érdemi adatközlés). 

A kontrariánus (ti. a piac ellen játszani, szélsőséges kilengéskor) megérzés este kilenckor nyerte el igazolását. Ekkor tartotta sajtótájékoztatóját az amerikai külügyminiszter, John Kerry. Ebben bejelentette, hogy az amerikai kormánynak megdönthetetlen („undeniable”) és bizonyítékokon („grounded in facts”) alapuló értesülései vannak arról, hogy az előző hét folyamán egy Damaszkusz környéki külvárost az Asszad-rezsim reguláris erői ideggáz lövedékekkel bombáztak, ezzel ezres nagyságrendű halálos áldozatot szedve a polgári lakosság soraiból. Mivel Obama elnök korábban a vegyi fegyverek alkalmazását nevezte meg az Egyesült Államok fegyveres beavatkozása határául („red line to cross”), ezek után már nem volt váratlan az a bejelentés, hogy a támadásnak következményei lesznek („there must be accountability”), s Kerry jelezte, az USA és szövetségesei hamarosan katonai csapást mérnek a szíriai kormányzat haderejére. 

A bejelentés azonnal hazavágta a piacot, a határidő a valamivel 1663 feletti szintről félórán belül 10 pontot zuhant – pont az én beszerzési áram szintjére. Szerencsére a szent stop most nagyon sokat segített, 1663-an kicsuktam, érdemes volt tehát ezúttal is hallgatni a kereskedési nagykönyvben leírtakkal szemben a megérzésekre. A piaci eseménytörténetet az alábbi ábra szemlélteti:

 szir2.jpg

A politikai történések sora azonban már nem ilyen egyszerű. Olyannyira nem, annyira szerteágazó és több szinten futó, hogy ennek egy külön blogbejegyzést fogok szentelni. Ez a mostani elsősorban a lehetséges katonai opciókat veszi számba, tehát egy sokkal technikaibb jellegű anyag. A lehetséges csapás-opciók bemutatásakor azonban legalább alapjaiban be kell mutatnom a jelenlegi erőviszonyokat és érdekeket, hiszen csak ezek ismeretében helyezhető összefüggésbe az egyes katonai forgatókönyvek pro és kontra indokoltsága. 

Az alapképlet az, hogy az amerikai közvélemény túlnyomó többsége ellenez egy újabb, tartós amerikai katonai jelenlétet az arab/iszlám világban. Irak, Afganisztán és Líbia után elegük lett. Többek közül abból is, hogy mindezen országokban a „felszabadítottak” láthatóan korántsem hálásak „felszabadítóiknak”, sőt, ahol csak tehetik, támadják őket. Az amerikai katonai beavatkozás után ezek az államok mindegyike – ilyen vagy olyan szinten, de – anarchiába süllyedt. Vagy visszatért a korábbi, megdöntött kormányzati formába, mint azt a Talibán folyamatos térnyerése mutatja. Ugyanakkor az USA mindig is úgy különböztette meg magát más, korábbi és kortárs világhatalmaktól, hogy egy egyetemes erkölcsi alapelv („code of morality” – Obama) alapján áll, és erkölcsi alapon politizál. Ez amúgy egy ügyes recept, már Talleyrand is alkalmazta, amikor a francia forradalmi haderő európai hódításait úgy adta el, hogy ezzel az immár szabad francia nép felszabadítja a még a középkori arisztokrácia igájában sínylődő, elnyomott európai testvéreit. Valójában persze nagyhatalmi politikai játszma zajlott, fegyverekkel. Azonban az ideológia nagyon fontos, mert (befelé) tartást és küldetéstudatot, azaz erőt sugall, másrészt (kifelé) pedig ezt az erőt kivetíti, és megosztja az ellenfeleit. Erkölcsi alapon politizálni és gyakorlati módon cselekedni – ezt látjuk az USA esetében már a wilsoni globális amerikai politizálás megjelenése óta. Roosevelt, Truman, Reagan – mind ezt követték. 

Az Egyesült Államok 2003 tavaszi iraki beavatkozása, még a bombázások szakaszában kapásból elpusztított 30-50 ezer iraki polgári lakost. Ennyit Szaddam a saját népéből egész uralma alatt nem ölt meg (a kurdokat nem számítva). A java pedig még utána jött. Tehát nem kell olyan nagyon hasra esnünk az USA erkölcsi alapú politizálásától. Az Egyesült Államok szerintem most nagyobb akciót, különösen olyat, ami szárazföldi csapatokat is bevonna, nem vállal – elsősorban belpolitikai okokból. Másodsorban azért nem, mert Szíria azért nem Líbia, itt túl nagy lenne a véráldozat. Az amerikai tv-nézőknek pedig elegük van a zsákba csomagolt katonáik látványából. S ne felejtsük el, magát az elnököt is egy erősen pacifista, „hazahozzuk a fiúkat”-jelmondat alapján választották meg. Tehát már csak ezért is ódzkodott olyannyira eleinte a líbiai kalandtól, amibe elsősorban az akkori brit miniszterelnök, Blair (The Bliar) és csapata édesgette bele. Mivel az Egyesült Államok az első számú erő a térségben, az ő politikai határai lesznek a legszorosabb változók az ügyben. 

Ezután jönnek a helyi szereplők. Itt két fél harcol: a szunnita lázadók egy laza szövetsége szemben a siíta irányultságú Asszad-rezsim reguláris csapataival. A lázadók egy jelentős része hard core iszlamista, dzsihadista, akik java része Szaúd-Arábiából jött illetve ott kapott kiképzést vagy ellátmányt. A szaúdiak éppen olyan harcosokat öntenek folyamatosan a helyszínre, amilyenekkel szemben az amerikaiak deklaráltan, világszinten fellépnek. Ez az első számú törésvonal a dologban. A másik alapvető ellentét az iráni-szaúdi ellentét. A szaúdiak olyannyira gyűlölik a szerintük eretnek iszlámot követő perzsa rezsimet, hogy a WikiLeaks anyagokban fellelhető diplomáciai anyagok tanúsága szerint egy ízben kijelentették az USA Riyadh-i nagykövetének, hogy ha Irán megfékezéséhez nukleáris fegyverekkel felszerelt izraeli vadászgépeket kell átengedni a szaúdi (az iszlám szent helyek örzőjéről van szó) légtéren, ahhoz is hozzájárulnak. Irán közben pedig nem habozik lázítani az öböl menti olajországok siíta kisebbségét. Bahreinben egyenesen a két rezsim csap össze a helyi konfliktus ürügyén. A szunnita-dzsihadista mozgalom egyértelműen Irán-ellenes és Libanonban a siíta Hezbollah-ot támadják elsődlegesen. Sajátos módon tehát kényszerű egyezés van az USA és Irán közt azért, hogy megfékezzék ezeket a szunnita harcosokat. 

A szaúdiak eközben az arab tavasz damaszkuszi vadhajtása miatt lehetőséget látnak arra, hogy a már majdnem megvalósult siíta félholdat, ami Irántól Libanonig terjed, és egyre nyomasztóbban öleli át az arab monarchiákat északról, megtörjék. Irakban nem sikerült, Libanonban sem. Ugyanakkor Szíriában lehetőség van rá. Ha Szíria bukik, akkor vele bukik az amúgy is Szíria levantei meghosszabbítását jelentő, és annak etnográfiáját leképező Libanon is. Akkor gyengül a Hezbollah, hiszen megszűnik a közvetlen földrajzi híd a nagy patrónussal, Iránnal. Szaúd-Arábia tehát az USA érdekein messze túlmenően nem éri be kevesebbel mint rezsimváltással. Neki egy széteső, dzsihadista harcosoktól hemzsegő Szíria is jobb, mint az eddigi egységes, erős ellenőrzés alatt tartott, világi arab állam. Ugyanakkor az USA, Izrael és az EU, ha valamit nem akar, akkor az egy újabb Afganisztán, a nyugat küszöbén. 

Úgy gondolom, az ő érdekeik fognak végül is érvényesülni. Az USA-nak valamit tennie kell, hiszen különben blöffölt, és később ennek az lesz az ára, hogy egy másik konfliktusban, egy másik rezsim majd azt mondja, hogy a fenyegetésük nem hiteles, s nyugodtan folytatja tovább a nukleáris programját, úgysem lesz következménye. Ugyanakkor a szírek komoly gyengítése az iszlamista lázadókat segíti – ez meg nincs a nyugat ínyére. Az USA szerintem csak annyira akar majd erőt felmutatni Szíriában, hogy teljesüljön egy kettős cél: egyrészről gyengíteni Irán regionális befolyását, anélkül, hogy megszüntetnék (ahogy azt a szaúdiak szeretnék), mert az meg a dzsihadista csoportokat juttatná hatalomra (cseberből vederbe-helyzet az amerikaiak számára). Másrészt megmutatni, hogy nem blöfföltek, s ha valaki átlépi a vörös vonalat, annak számolni kell a következményekkel. Így az USA továbbra is szavahihető, globális erő marad. 

Hogy valami készül, az immár világosan látszik. Már e hét hétfőjén (augusztus 26-án) az Egyesült Államok fegyveres erejének egyesített vezérkari vezetője, Martin Dempsey sebtében összehívott egy ülést Ammanban, Jordánia fővárosában. Ismereteink szerint jelen voltak a a vezető nyugati NATO-hatalmak védelmi vezetői, valamint Törökország, Jordánia, Katar és Szaúd-Arábia katonai vezetői is. Éppen ezek azok az országok, melyek területén azok a bázisok vannak, ahonnan támadó erő indulhat Szíria felé, illetve melyek fölött át kell repülniük, egy légicsapás esetén. Ebből még nem derül ki, hogy milyen jellegű csapást terveznek. Ha ez egy korlátozott légicsapás, akkor is szükséges hozzá ezen országok légtere, bázisai vagy fegyverei közül bármelyik. Ha nagyobb csapást terveznek, akkor is ezek az érintettek, csak komolyabban. 

A diplomáciai játékban még Oroszország viselkedése a fekete ló. Egyrészt ők építették ki az igen hatékony szíriai légvédelmi rendszert. Folyamatosan lebegtették a fejlett SA-300 vagy 400–as rakéták átadását is. Erre azonban eddig nem került még sor, és ezek olyan kifinomult fegyverrendszerek (együtt az amerikai Patriottal), hogy nem lehet egyszerűen csak leszállítani őket és kész: használatukat be kell gyakorolni, be kell illeszteni a meglévő hadrendbe; ez a legjobb esetben is több hónap. Erre polgárháborús kavalkád közepette, utólag már nincsen mód. Az oroszok és a kínaiak egy ENSZ beavatkozást biztosan megvétóznának. De ez nem volt gond, már Líbia ügyében sem. Az oroszok ezzel tisztában vannak. Ráadásul ugyan a felszínen tiltakoznak, magukban azonban egyáltalán nem bánják, hogy az USA afganisztáni, masszív jelenlétének lecsengésével a számukra vetélytárs, globális hatalom ezúttal egy újabb iszlám helyszínen kötné le magát. Végül is az elmúlt tíz év orosz közelkülföldi (volt FÁK-országok és Kelet-Európa) terjeszkedését és regionális hatalmi befolyás-növekedését részben az USA kül- és katonapolitikai sávszélességének folyamatos leterheltsége (Irak és Afganisztán) tette lehetővé. 

Tehát tekintve a fenti politikai megfontolásokat én a három lehetséges katonai forgatókönyv közül az elsőt, a korlátozott büntető légicsapásokat látom egyértelműen valószínűnek. A másik két lehetséges kimenet a következő lenne: a szíriai rezsim vegyi fegyvereinek elpusztítása, illetve a még alaposabb megoldás az ilyen képességek elfoglalása, biztosítása és ellenőrzött felszámolása. Utóbbi forgatókönyv szárazföldi csapatok erős részvételét jelentené, egyben az Asszad-rezsim biztos bukását. Egy ilyen esetben Szíriában bizonyosan totálisan elszabadulna a polgárháborús pokol, ami simán felülmúlná az iraki helyzetet, lévén itt sokkal tarkább az etnikai és vallási térkép, mint Irakban volt; ráadásul Irán és Szaúd-Arábia is közvetlenül beletenyerelne a helyzetbe. Szinte száz százalék, hogy az USA-nak esze ágában sincs megismételni az iraki kalandot. 

A középső változatot sokat hallom emlegetni a populáris médiában, mint sima, egyszerű megoldást. Iktassuk ki a vegyi fegyvereket, és ezzel vége, nincs mitől félni. Ezzel az a gond, hogy ami az íróasztalnál elképzelve egyszerűnek tűnik, az a valóságban nem az. A vegyi fegyverek elpusztítása azt feltételezné, hogy a támadó mind magukat a tölteteket, mind az azok célba juttatására szolgáló fegyverrendszereket képes érdemben elpusztítani. Töltetek: ezek viszonylag kicsik, mobilak. A tárolásuk mélyen a föld alatt történik, szétszórtan az országban. Nem vehető bizonyosra, hogy mindről tudomása van a támadó félnek. Ha a szírek érzékelik a felépülő NATO-vezette koalíció támadását, a készlet egy részét harctéri közelségbe telepítik. Ekkor az állomány még szórtabb lesz. Tehát magukat a készleteket nem lehet megbízhatóan megsemmisíteni a levegőből. Ugyanakkor vegyi fegyvert senki sem úgy vet be, hogy leteszi a töltetet a földre, kinyit rajta egy kis csapot és reméli, hogy a szél nem felé fújja majd a gázt. A vegyi fegyvert jó messzire kilövik, és a célhelyszínen kerül a levegőbe. Ennek három módja van: légierő, ballisztikus rakéták és átalakított hagyományos tüzérség. Ha ezeket sikerül kiiktatni, akkor a vegyi fegyver maximum öngyilkos akciókra jó. Ezen erők kiiktatásában a légicsapások sokat segíthetnek, de egyedül nem képesek azt végrehajtani. A küldetés átalakulása („mission creep”) nagyon valószínű, sőt elkerülhetetlen lenne. Egy ponton megjelennének először csak a dedikált speciális alakulatok, hogy a maradék rejtett eszközöket felderítsék, és a támadókat célra vezessék, majd – a szír ellencsapások miatt – a tengerészgyalogosok és a páncélosok. Közben a szír légvédelem is szedegetné le a nem lopakodó képességű szövetséges gépeket, mivel pontos harctéri csapásokat nem lehet kényelmes, tíz kilométeres magasságból végrehajtani, ahhoz le kell ereszkedni, akár pár száz méterre is. A szíriai légvédelem lényegében eddig sértetlenül vészelte át a kétéves polgárháborút. Tehát habár ez egy kivitelezhetőbb opció lenne a teljes biztosításhoz (lényegében megszállás) képest, ez sem lenne sétagalopp, és akár hónapokra is elnyúlhatna. Nem látom az amerikai politikában azt a nyomást és azt az akaratot, ami egy ilyen forgatókönyvet alátámasztana. 

Amire Kerry és más politikai szereplők, köztük Obama is, egyértelmű utalásokat tettek, az egy korlátozott célú és időtartamú, amolyan büntető jellegű légicsapás sorozat. Mi lehetne ennek a módja és milyen felkészültség lenne szükséges hozzá? 

Egy ilyen erősen szimbolikus csapássorozat az USA és szövetségesei szavahihetőségét bizonyítaná, és a rendszerrel leginkább azonosítható vezetési és irányítási központokat, illetve a kulcsfontosságú katonai létesítményeket támadná. Ebben lennének polgári és katonai célpontok is, vegyesen. A cél: egyrészt megmutatni a külvilágnak, minden lehetséges, más ellenfélnek, hogy az USA nem blöfföl; másrészt a csapások súlyával eltántorítani az Asszad-rezsimet a vegyi fegyverek további alkalmazásától, megmutatván a politikai és katonai elitnek, hogy akár egzisztenciális ára is lehet egy ilyen döntésnek, végül mindezt úgy tenni, hogy alapjaiban nem rengetik meg a rezsimet, így a régió nem zuhan anarchiába (még jobban). 

A rendszer szimbolikus és egyben valós értékű vezetési és irányítási létesítményei a teljesség igénye nélkül: a Védelmi Minisztérium, a légierő hírszerzési központja, a politikai rendőrség igazgatósága, a Belügyminisztérium, s a negyedik harckocsizó hadsereg és a köztársasági gárda (a két fő katonai erő a fővárosban) főhadiszállásai. Katonai célpontként szóba jöhetnek elsősorban a légvédelem és a légierő vezetési pontjai, repterek, fegyverraktárak, vegyi fegyverek célba juttatására alkalmas eszközök koncentrációja (repterek, rakéta és tüzérségi bázisok). Ez a fajta beavatkozás nem igényel harctéri taktikai légierőt, ami sebezhetőbb, és ami már szárazföldi támogatást igényelhet, ezzel átvezetve a második, nem kívánt fázisba. Egy ilyen, korlátozott légicsapás kb. száz célpontot jelentene, ezek egy része ráadásul nem megerősített. Az ehhez szükséges eszközök az Egyesült Államok és szövetségesei számára a régióban már jelenleg is rendelkezésre állnak, bevethetőek. Az alábbi térkép szemlélteti az amerikai erők Szíria környéki eloszlását (forrás: Stratfor)

szir3.jpg

                 Key air bases: kulcsfontosságú légitámaszpontok, amerikai jelenléttel

                 Aircraft carrier: repülőgép-anyahajó

                 Amphibious assault ship: kétéltű partraszálló hajó

                  Destroyer: romboló osztályú hadihajó

A távolról indított csapások kettős támasszal rendelkeznek: a cirkálórakétákkal és a nagy magasságban repülő bombázókkal illetve vadászbombázókkal. Az előbbiek fő eszköze a tomahawk cirkálórakéta-család. Ezek elsődlegesen vízfelszíni telepítésűek, az USA-nak jelenleg is négy Arleigh Burke osztályú rombolója tartózkodik a Földközi-tenger keleti medencéjében. Ezek közül kettő egyenként 96, a másik kettő 90 ilyen rakétát képes hordozni. A valóságban ezeket a hajókat egy diverzifikált fegyvercsomaggal szerelték fel, de így is, hajónként átlag 45 cirkálórakétával számolva, 180 darab jön ki. Vélhetően a közelben van egy nukleáris meghajtású cirkálórakéta-fegyverzetű tengeralattjáró, így a lehetséges vízi indítású tomahawk-szám máris 300 fölé megy. Ez már a lehetséges csapás munícióigényét olyan felerészben lefedi. 

A trükkösebb, megerősített, illetve speciális muníciót és gyorsabb reakcióidőt igénylő (a valós idejű hírszerzésre jobban reagáló platformok) célpontokat inkább a légierő hordozza. A nagy átütő erejű bunkerromboló bombákat nagy súlyuk (2 és 5 ezer font a két változat) miatt a stratégiai B-1 és B-2–es bombázók vetik be. Ezek jöhetnek az Egyesült Államok és Nagy-Britannia légitámaszpontjairól, illetve a B-1–esek a katari Al Udeid légitámaszpontról. Ezekkel a szír légvédelem hatósugara mögül és felett lehet támadni, a B-2–es lopakodók esetén akár a terület fölé behatolva is. Ez a fajta ún. „stand-off” (távolról végrehajtott) bevetés minimalizálja a saját gép elvesztésének kockázatát. Végül cirkálórakétákat és nagy hatósugarú egyéb rakétákat a környékbeli légitámaszpontokról felszálló vadászgépekről is be lehet vetni, szintén még a szír légvédelem hatósugarán kívülről. Erre több támaszpont is kínálkozik: Törökországban az Incirlik támaszpont, az öböl menti katonai repterek, illetve a brit szuverén övezet repterei Cipruson, végül, kissé távolabb, a krétai NATO-bázisok.

Címkék: tőzsde hadsereg geopolitika Szíria S&p500

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr635482998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.