lottó3.jpgTegnap este, a teraszon ülve a barátommal, egy pohár finom bor mellett elmerengtünk, milyen is lenne megnyerni az ötös lottót. Gondolom, nem vagyunk ezzel egyedül. Jól megfigyelhető, hogy amint hétről hétre kúszik egyre feljebb és feljebb a nyeremény összege, úgy pezsdül fel az ember fantáziája, állnak össze a cégnél kisebb csapatok, és kezdenek lottózni.1 milliárd felett már elkezd forrni az ember vére, és lüktet az a bizonyos agyi ér, azon az 5 számon töprengve.

Mi az 5 szám eltalálását átugrottuk, és egyből a kellemes részre, az összegre fókuszáltunk. Az embernek vannak olyan gyermekkori vágyai, amelyeket azonnal elő tud húzni az agya leghátsó, legmélyebb bugyraiból. Nekünk is vannak. Én vennék egy sportkocsit, na jó, meg egy városi rohangálósat, meg egy nagy házat és egy nyaralót. No meg utaznék. Nagyon sokat utaznék. 

lottó2b.jpg

2,1 milliárd forint nagyon sok pénz, pláne, ha az ember ezt egyik napról a másikra megnyeri. Egy ekkora összeget már nem könnyű felelősséggel befektetni. Amint híre megy a nyereménynek, a jóakaróink tálcán fogják szállítani a tuti bizniszeket, ezért kerülném a feltűnést, és nem posztolnék magamról pénzszámolgatós képeket.:-) Szerencsére, manapság nemcsak az elköltésben, hanem a befektetésben is tudnak nekünk segíteni, hogy ne a mi gazdagságunkról mondják majd egy évvel később, hogy „Könnyen jött, könnyen ment”.

Egy lottó ötössel a zsebünkben nem kell kapkodnunk. A pénz nekünk dolgozik. Ha 4%-os rövid állampapírba tesszük be ezt az összeget, akkor is napi 190 000 forintot hoz az adók levonása után, közel havi 6 millió forintot. Tehát, amíg azon gondolkozunk, hogy mit is csináljunk a rengeteg pénzzel, addig is heti szinten egy újabb luxusnyaralás árával leszünk gazdagabbak.

Ha nálam csilingelne a kassza, akkor én megosztanám a nyereményt. Persze én is ember vagyok, ezért az első 1 év az álmok részbeni megvalósításáról szólna, de a lényeg, hogy a megmaradó tetemes összeget diverzifikálnám devizák és instrumentumok között is. A vagyon 20%-át dollárban, 30%-át euróban tartanám, a maradék pedig maradna forintban. A teljes összeg 40%-át tenném magasabb kockázatú, 60%-át pedig alacsony kockázatú eszközbe. A magas kockázatú eszközök alatt értem például azt a vállalkozást, amit gyerekkorom óta be szerettem volna indítani, de lehetnek ezek részvények, devizás ügyletek vagy spekulatív, ingatlanbefektetések is. Az alacsony kockázatú részbe vennék befektetési céllal 5% fizikai aranyat és műkincseket, 20%-ból ingatlanokat, amelyeket kiadnék. Ha különböző országokban vennék ingatlant, azzal földrajzilag is diverzifikálhatom a vagyont. A maradékból hazai és nemzetközi vállalati és államkötvényeket vennék. Amennyiben még ezek kiválasztásával sem szeretnék bajlódni, a vagyonkezelő ezt is megoldja helyettem, vagy választhatok befektetési alapokat is, a kényelem jegyében.

Most már csak az a fránya 5 szám hiányzik. Várom a javaslatokat, de nem ám mindenkinek elmondani! :-)

Címkék: utazás lottó luxus portfolió Címkék

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr335460209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

farcsika67 2013.08.14. 11:55:30

ébredj, irány a munkahely

fda 2013.08.17. 21:41:54

Nem értem miért az az első gondolata némely embernek, hogyha ölébe esik brutális 2 milliárd, hogyan csináljon belőle még többet.

Milyen jó is lenne, ha a befektetések miatt 10 év múlva már 3 milliárdod lenne. Barom.

Persze inkognitóban, nehogy a haverok megtudják, mert még meg kéne hívni sörözni őket.
süti beállítások módosítása