Geopolitikai jegyzetek - Orosz diplomáciai Maskirovka: a felszínen Szíria, a mélyben Európa

Zajlik a diplomáciai nagyüzem az írországi G8 csúcstalálkozón. A társaság erősen kétpólusú. Egyfelől hat, egyértelműen fejlett gazdaság, egyben erős demokrácia. Másfelől két fejlődő gazdaság, némileg hiányosabb demokratikus erényekkel: Oroszország és Kína.

A hatalom természete azonban nem enged túl sok teret a moralizálásnak. Ha tetszik tárgyalópartnerünk politikája, ha nem, azért udvariasan kezet rázunk vele. Mint ahogy tette azt Obama és Putyin hétfői kétórás találkozójukon. Ennek központi témája a szíriai polgárháború volt. Obama itt újfent arra kérte Putyint, hogy hagyjon fel a szír rezsim támogatásával. A két vezetőt a találkozó befejeztével távozni látva sejthető, hogy a kérés nem találkozott az orosz fél helyeslésével.

Szír ügyben Putyin egyébként jó pár kétoldalú találkozót tartott más G8 vezetőkkel is. Látszatra tehát ez foglalja le az orosz diplomácia jelenlegi sávszélességének java részét. Azért látszatra, mert véleményem szerint itt a klasszikus orosz diplomáciai recept, az ún. „Maskirovka” újabb mesteri alkalmazásáról van szó. A Maskirovka a mi olasz eredetű maskara, azaz álarc szavunk megfelelője. Lényege, hogy amikor valamit el akarunk érni, akkor magát a főcélt leplezzük, miközben egy felszínes köztes célt tolunk előtérbe. A külső szereplők figyelme így arra irányul, mi pedig feltűnés nélkül tudunk ügyködni a háttérben, a felszín alatt a valódi főcél megvalósításán. Ez ősi orosz taktika, vélhetően még a keleti népekkel való hosszú kapcsolattartás időszakában gyökeredzett meg. Aztán mind a cári, mind a szovjet időkben használták. A módszert tökélyre Sztálin, és később mint intézmény, a KGB fejlesztette. Putyin és csapata is jól bánik ezzel az eszközzel.

Ezen módszertani ismeretek mentén, nézzük most kissé más – szerintem reálisabb – szemüvegen keresztül azt a játékot, ami manapság a globális diplomáciai sakktáblán az orosz bástya részéről zajlik.

A felszínen ott van az újabb közel-keleti válság, ezúttal a szír. Bármikor, amikor az USA egy ilyen esetben beavatkozik, vagy éppen maga támad elsőnek (Irak, 2003), az oroszok hangosan tiltakoznak. De valójában jót derülnek a dolgon. Kettős okuk van rá. Egyrészt minden egyes amerikai beavatkozás csökkenti az oroszok saját akciói (Csecsnyia, Grúzia) nemzetközi megítélésének komolyságát, hitelességét. „Milyen alapon leckéztet minket demokráciáról, békéről éppen az USA?” – kérdezik ilyenkor orosz diplomaták a nemzetközi fórumokon. Másrészt egy amerikai beavatkozás amerikai erőket köt le a helyszínen, ezzel csökkenti az USA erőkivetítési lehetőségét az orosz közel-külföld területén. Ez utóbbi megfontolás volt a mögött, hogy  az oroszok évek óta felajánlják az amerikaiaknak a saját területüket is az afganisztáni jelenlét utánpótlási vonalai céljából. Ahogy egy magas rangú orosz hírszerző tiszt megjegyezte: „minden amerikai hadtáp-vonatban, amit látok területünkön átvonulni, elvesztegetett amerikai hadfelszerelést, és feláldozott amerikai életeket látok.” Nyilván: ennyivel kevesebb jut más, potenciális hadszínterekre.

Az olvasó most felkaphatja a fejét. Hadszínterek? De hát béke van! Igen, az van. De a geopolitikában a béke és a háború nem olyan, mint egy 0-1 típusú digitális opció, ahol egyértelműek a határok. A való életben a határok képlékenyek, és az állapotok, mint a kvantumfizikában is, átfolynak egymásba. Másrészt nemcsak az számít, hogy egy adott területen éppen ki, mekkora erőt fejt ki. Hanem sokkal inkább az, hogy mennyit fejthet ki. A geopolitikában a képességek számítanak. A szándékok csak a felszínen. Mi folyamatosan azt láttuk, hogy amint az USA katonai és diplomáciai sávszélessége leszűkült a volt szovjet köztársaságok és Kelet-Európa irányában, mert elvonta azt más régió (Irak, Afganisztán, Irán stb.), akkor az orosz diplomácia mindig erőre kapott, még tovább nyújtózkodott. Így tudták letörni a nyugat-ukrajnaibehatolási kísérletet, vagy megakadályozni a grúzok megerősödését.

Most is egy ideje ilyen továbbnyújtózkodási, a határokat újratágítani próbáló folyamatnak vagyunk a szemtanúi. A Maskirovka-módszertan az elmúlt évtizedben tehát úgy nézett ki, hogy a felszínen az oroszok el voltak foglalva az USA globális ügyeivel, miközben hasznot húztak ezekből, hiszen ez elvonta az amerikai figyelmet és erőt az orosz érdekszférákból. A mélyben pedig elkezdték és felpörgették terjeszkedésüket, és korábbi elveszett pozícióik visszaszerzését. Tárjuk fel alaposabban ezen két diplomáciai valóságszintet a jelenben, a mostani G8 találkozó és a szír válság örvén.

A másodlagos, felszínes célrendszer a szíriai válság megoldása, tágabb értelemben egy békésebb közel-keleti helyzet beállítása. Ez elsősorban amerikai érdek, hiszen az iraki kivonulás kudarccal végződött, az állam nemzeti, vallási alapon gyakorlatilag szétesett. Ezzel az Eufrátesz mentén jelentősen megnövekedett Irán befolyása. Közben a Hezbollah is megerősödött Izraeltől északra. A regionális egyensúly 2011-re így erősen az USA és szövetségesei ellen fordult. A szíriai rezsim megingását ezért az USA a CIA-n és harmadik országok szervezetein keresztül azonnal támogatni kezdte, így próbálván gátat szabni egy már-már kialakuló Irán-Mediterrán tengelynek. Ezt a célt ezzel sikerült elérni. De ennek ára az volt, hogy immár a fejlett nyugat szívéhez igen közel létrejött az arab világ legújabb dzsihadista központa. Ideális paraméterekkel: tucatnyi versengő szekta, vallás és törzs. Régi sérelmek és hozzá rengeteg fegyver. Ideális recept a vérengzéshez, ami bármikor átcsaphat a (még) nyugatbarát arab országokba és magába Európába is, az ott élő számottevő közel-keleti diaszpóra révén.

Szíria az USA számára már 2012 nyarára túl bonyolulttá vált. Nem csak a helyi viszonyok miatt. Itt ugyanis már nem szimplán belső harc zajlik, hanem egyben több proxy (proxy: valamit közelítő, valami helyett lévő) háború is. Szíriában iráni és szaúdi érdekek csapnak össze, Irán a törökökkel és az USA-val, a törökök a kurdokkal, az oroszok az amerikaiakkal. Az oroszoknak tehát a legkisebb mértékben sem áll érdekükben feladni Asszad támogatását. Hiszen az így fenntartott konfliktus egyszerre több orosz vetélytárs (USA, Törökország, EU) figyelmét is leköti. Ez egy politikai arbitrázs, az ilyen lehetőséget meg kell becsülni.

Egy közvetlen amerikai beavatkozás persze orosz geopolitikai érdekeket sértene, azonban erre nem fog sor kerülni. Az iraki és a még most kibontakozó afganisztáni kudarc után, ha más nem, a líbiai állam szétesése jó lecke volt az utópisztikus, amerikai, világjobbító-puritán WASP-elitnek. Most kezdik felfogni, hogy a világon nem minden kultúra és civilizáció működik a klasszikus nyugati felvilágosodás, a Locke-i és Mill-i liberális demokrácia alapelvei szerint. Az arab-iszlám világban a társadalmak szervező ereje a törzs, modern nemzetfogalom még nem létezik. A muzulmán vallás omnipotens, az élet minden területére kiterjedő politikai filozófia is egyben. Szent Ágostonnak az „Isten városá”-banmegénekelt keresztény elve, az állam és egyház elválasztása (vö: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené” – Máté 22,21.) nem létezik a mai iszlám politikai filozófiában. Ha valaki egy rengeteg szálú és nagyon bonyolult erőpolitikával egyben tartott arab országban egy szálat meghúz, borul az egész rendszer.  Nincsenek kiforrott ősi hatalmi intézmények, amelyek fenntartanák a rendet. A hatalom bázisa a személy, a kiválasztott vezető karizmája.

Ezt a britek már a múlt század elején felismerték (azóta mintha elfelejtették volna), az oroszok (és az izraeliek is) viszont nagyon is tudatában vannak ennek, és ennek megfelelően cselekednek. Az USA most még csak sejti ezt, de egy dolog biztosan látszik: Obamának, aki magát Bush-hoz képest éppen békeszeretete révén különböztette meg, semmi kedve egy újabb fegyveres kalandba belekeveredni. Ráadásul azt már az amerikaiak is látják, hogy olyan, hogy majd csak a „jó felkelők”-et fegyverezzük fel, olyan nincs. Semmi sem garantálja, hogy egy ma megbízható amerikai szövetséges hadúr kezébe adott, a Szu-35-öt is leszedni képes, vállról indítható rakéta, hetekkel később nem bukkan fel egy olyan dzsihadista csoport kezében, amely majd egy afrikai reptér közelében fogja azt kilőni, egy felszálló amerikai utasszállító gépre. Márpedig egy rakéta, amit egy negyedik generációs vadászgép lelövésére fejlesztettek ki, az tutira eltalál egy lomha utasszállítót. És ez korántsem csak légből kapott elvi lehetőség. Éppen ilyen megfontolásokból a CIA eddig ellenezte a fejlettebb fegyver-rendszerek lázadó kézbe jutását. A hangzatos tervek dacára, amit az USA eddig közvetítők (törökök, katariak és szaúdiak) révén a szír felkelőknek átadott, az döntően alacsony-közepes kifinomultságú hagyományos fegyver ellátmány volt.

Az oroszok mindezt tudják. És tudják, hogy az USA ódzkodása mögött is ez húzódik meg. Nem bánnának akár egy amerikai beavatkozást sem, de nem akarják. Ha mégis bekövetkezne, akkor azért gondoskodnának arról, hogy legyen a helyszínen elég fegyver, hogy megritkítsa a Tommy-kat. Putyin közben ékes szavakkal ítéli el a felkelők esetleges nemzetközi áldással zajló felfegyverzését. A felszínen tehát zajlik a politikai közdelem, az orosz és a fejlett nyugati diplomácia összecsap a szír válságon.

Ebben az összecsapásban azonban az orosz erőknek csak egy kisebb, dedikált része vesz részt. A másik, a jóval nagyobb csapattest egészen más diplomáciai fronton tevékenykedik. Azon a fronton, ami jelenleg az orosz geopolitikai terjeszkedés és az ezt képviselő diplomácia érdeklődésének homlokterében van. Ez a front a Maskirovka-politika valódi főcélja. Az oroszok számára a globális sakkjátszma szempontjából a közel-keleti hadszíntér minimális jelentőséggel bír. Arra való, hogy folyamatosan zavart okozzon a nyugati, elsősorban a globális angolszász hatalmi rendszerben és annak elemei között. Oroszország számára a globális orientáció iránya nem a dél, hanem a nyugat. Közvetlenül a közép- és kelet-európai államok, tágabb értelemben egész Európa.

Az oroszok számára a legfontosabb történelmi tanulság, hogy megfelelő földrajzi határok híján fizikai térre, mélységre van szükségük a hatékony védelemhez. Innen az orosz politika ösztönösen hódító, a perifériákból (Kaukázus, Baltikum, Ukrajna...) puffer-övezeteket létrehozó dinamikája. Ezután következik a második tanulság, mi szerint Oroszország éppen annyira erős a világban, amennyire erős Európában. Ahogy Sztálin megjegyezte anno Churchillnek: „a Szovjetúnió Ázsiában gyökeredzik, de Európára támaszkodik”. Jelenti ez azt, hogy az orosz erőpolitikai inputjai: a nyersanyagok, a tér, s részben az emberek is Ázsiában találhatók, a birodalom ezekre támaszkodik. De mint hatalmi központ, csak a sűrűn lakott és iparilag fejlett Európában, itteni pozícióin keresztül tud érvényesülni hatalma.

Az oroszok a mindenféle közel- és közép-keleti diplomáciai felszíni harcok leple alatt már egy évtizede éppen ezt az európai hatalmi bázist építik újra. Miért pont most? Ennek mind keresleti, mind kínálati okai vannak. Keresleti oldalról Európa jelenleg egyrészt elgyengült, a korábbi összetartó erők, éppen a perifériákon kezdve, kezdenek felfesleni. Az emberek félnek a jövőtől, ilyenkor a biztonság keresése kerül előtérbe, az egyének és a kisebb közösségek befelé fordulnak, csökken az ereje egy olyan – sokak számára amúgy is birodalmi vállalkozásnak tekintett – projektnek, mint az EU. Az európai egység egyértelműen megroggyant 2008 óta. És az oroszok nem voltak restek ezt kihasználni kétoldalú egyezségek egész armadájával. Míg az európai keresleti oldalról, a hitelbuborék kipukkanása és az elkerülhetetlen adósságcsökkentés miatt a belső beruházási források csökkennek. Sok helyütt egyenesen a beruházási javak eladása az egyik megoldás. Ehhez pedig pénz kell, sok pénz. És az oroszoknak sok pénzük van. Ezen túl bizonyos iparágakban komoly szakértelmük. És rendelkeznek még valamivel, ami Európának elsőrendű fontosságú: nyersanyagokkal és energiával.

Az oroszok azonban világosan látják, hogy már csak a történelmi örökség miatt sem ronthatnak ajtóstul a házba. Tehát kettős taktikát alkalmaznak: egyrészt megpróbálják magukat gyengébbnek feltüntetni, mint amilyenek valójában. Másrészt kerülnek minden feltűnést a terjeszkedés során. Hogy is megy ez?

1) Gyengeség: a legjobb példát erre az oroszok utóbbi időben tett sorozatos energetikai engedményei szolgáltatják  . Szerte Európában az oroszok hajlandóak voltak arra, hogy kétoldalú megállapodások keretében csökkentsék a korábban megállapított energia- (elsősorban gáz-) árakat, akár 10-15%-os mértékben. Ez elsőre gyengeséget sugall. Valójában azonban ügyes számítás húzódik meg mögötte, ugyanis a kedvező árakkal együtt az oroszok partnereiket hosszú távú együttműködésbe terelték, csökkentve ezzel a következő évekre az energiafüggőség lazulását és más irányú energetikai és így politikai orientációt. Anyagilag sem jártak annyira rosszul, hiszen az árak még így is jóval a 2000-es évek átlagára felett vannak.

2) Feltűnésmentes terjeszkedés: itt azt látjuk, hogy a CEE régióban jellemzően nem a nagy vezető cégeket veszik meg, hanem azok egyes leányvállalatait, vagy éppen az ún. shell, azaz „héj” vállalatokat. Ezek a cégek egy adott piacon minden szempontból be vannak vezetve, csak idő és pénz kérdése, hogy tartalommal töltsék meg őket. Ami azonban talán még kevésbé kap visszhangot a hazai médiában, az a fejlett Nyugat-Európában való terjeszkedés. Éppen a mostani G8 konferencia előtt töltött Putyin két napot Londonban brit politikusokkal és vezető üzletemberekkel találkozva. Többek közt egy olyan megállapodás is született, ami lehetővé teszi, hogy ezentúl a brit atomerőmű-építési programban az oroszok is részt vállaljanak. Ez ugye eddig hagyományosan francia feladat volt. És itt az egyedi tételek is óriásiak. Az oroszok ajánlatát három tényező tette rendkívül vonzóvá: először is minden gond nélkül tudnak finanszírozni, akár 5-10 milliárd fontos tételeket is. Ez pedig fontos szempont. Másodszor technikailag minden rendben van az orosz beszállítókkal. Csernobil a közember szemében egy rossz ómen, a szakma azonban tudja, hogy itt elsősorban emberi tényező vezetett a tragédiához. A modern orosz reaktorok világszínvonalúak – vegyük csak a paksi rendszert, ami az IAEA szerint is az egyik legmegbízhatóbban üzemelő erőmű a világon. Harmadszor pedig, ami a nyugati társadalmak szempontjából rendkívül fontos, hogy az oroszok hajlandóak visszavenni a kiégett nukleáris üzemanyagot. De továbbmehetünk más területre is: a BP egyre jobban behatol az orosz energiaszektorba. Nemrég vette meg az orosz állami olajvállalat, a Rosneft egy részét, s Oroszország-szerte állnak fel a BP olajfúrótornyai. Putyin mindezt engedi, de ennek megkéri az árát. Hasonlóan erős az együttműködés a francia olajóriással, a Total-lal, itt is nemrégen járt orosz energetikai küldöttség. Ezen a héten pedig maga Merkel kancellár lesz a díszvendég a Szentpétervárott tartandó Gazdasági Fórumon, egy népes német üzleti küldöttség élén.

Európában tehát két fő vonala van az orosz terjeszkedésnek: közvetlen vállalat- illetve piacfelvásárlások a CEE régióban. Nyugat Európában pedig a nagy stratégiai vállalatokkal és ágazatokban érni el pozíciókat viszonossági alapon (ezt az oroszok nem bánják, sőt: technológiai importot hoz Oroszországba, amire égető szükségük van). Egy ilyen politika amellett, hogy gazdasági értelemben több dimenzió (bevételek, technológia, növekedés) mentén előnyös Oroszország számára, geopolitikai eredményeket is hordozhat a Kreml számára. Csökkenti az EU kohézióját, a szövetség újra szorosabbra fonásának esélyét, illetve távolítja az EU keleti tagországait, mind az EU-magtól, mind egymástól. Bármilyen hatalmi központ számára az első számú szabály, hogy minél inkább megosztott szomszédokkal szembesül, annál jobban tudja érvényesíteni érdekeit. A világ naponta a szír eseményekre figyel, de közben a felszín alatt ez a messze meghatározóbb folyamat most régiónkban, az EU belső vívódásai mellett.

Címkék: politika usa oroszország

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.