heinzTavaly év végén került a kezembe egy nemzetközi felmérés, amely a 2013-as várható vállalati trendeket vette számba. Akkor még kicsit szkeptikusan fogadtam, hogy előreláthatólag idén a vállalatvezetők legfontosabb dilemmája az lesz, mi legyen a sorsa a cégek hatalmasra duzzadt készpénzállományának, a jelenlegi alacsony hozamkörnyezetben. Kezdenek azonban eloszlani a kételyeim, mióta a napi sajtóban a vállalati híreket az Apple és a Berkshire Hathaway pénzállománya körüli izgalmak uralják, és egyre többen szegezik nekem a kérdést: szerintem hogyan tennének  a legjobbat a sok pénzzel rendelkező vállalatok részvényeseiknek? Azt mondják, onnan ismerni meg egy közgazdászt, hogy bármit kérdezel tőle, azt válaszolja, hogy „diszkontált jelenérték” vagy azt, hogy „ez attól függ”. Azt hiszem, nem is próbálkozom, hogy rácáfoljak erre a sztereotípiára, maradjunk annyiban, hogy ez attól függ.

Vegyük például a Berkshire Hathawayt. Warren Buffet úgy döntött, hogy szereti a ketchupot, ezért a cége a rendelkezésére álló pénzéből bevásárolta magát a Heinz-be. Feltehetően a befektetést az a megfontolás vezérelte, hogy a cég, és így a részvényesek is olyan magas hozamra tehetnek szert az ügylet révén, ami meghaladja, de legalább eléri azt a hozamot, amelyet egyedileg érhettek volna el az osztalék formájában kiosztott pénz újrabefektetésével. Ha igaza van, és jó döntést hozott, akkor a részvényesek hátradőlhetnek, mert megszabadultak a „Mire költsem az osztalékom?”-dilemmától. Persze az kérdés, hogy az akvizíció valóban meghozza-e a várt sikereket és a becsült megtérülést. Ez attól függ…

Más a helyzet az Apple esetében, amelyet ugyan több más  (elsősorban okostévé) gyártóval összeboronáltak már, de úgy tűnik, eddig nem talált olyan befektetési célpontot, amely megfelelő hozammal kecsegtetne. A piac pedig egyre türelmetlenebb a hatalmas készpénz sorsát tekintve, a befektetők valamilyen juttatásra várnak. Ha valóban nem lehet most magas hozam mellett jó befektetési célpontot találni, akkor az Apple minél hamarabb visszajuttatja a készpénzt a részvényesekhez, annál jobbat tesz nekik. Alapesetben azt gondolnánk, hogy az osztalék a pénzvisszajuttatás legjobb módja, de azt látom, hogy – főleg Amerikában – rendkívül divatos lett a részvények visszavásárlása. Olvastam korábban egy érdekes statisztikát, hogy míg a ’80-as években a részvényesi visszajuttatások 90%-ban osztalék formájában történtek (tehát kevesebb mint 10%-ban részvény-visszavásárlás formájában!), addig ’98-ra már 50-60% volt a részvény-visszavásárlás aránya. Én ugyanakkor kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, bár itt is azt kell, hogy mondjam, hogy attól függ… A részvény-visszavásárlás bizonyítottan jó üzlet a részvényeseknek, ha  alacsony részvényár mellett valósul meg, hiszen a részvényes gyakorlatilag adómentesen fektette be újra a pénzét az adott részvénybe, míg ugyanez az osztalék esetén nem elképzelhető. A visszavásárolt részvények miatt pedig nő az egy részvényre jutó eredmény. És bár ez az adóelőny számottevő is lehet, ezért cserébe a részvényes elvesztheti a döntési szabadságát (hová fekteti be újra a pénzét), ráadásul teljesen a menedzsmentre van bízva, hogy ítélete szerint a jelenlegi részvényárfolyam alulértékeltnek tekinthető-e, ami a részvény-visszavásárlás létjogosultságának alapfeltétele. Csupán az érdekesség kedvéért teszem hozzá, hogy ez utóbbi tényező az elmúlt időszakban számos visszásságot szült a tengerentúlon. Divattá vált, hogy a cégek hitelből vásárolták vissza részvényeiket a vállalatvezetők azon meggyőződése közepette, hogy ezzel a részvények alulértékeltségére vonatkozó üzenetet közvetítenek a piacnak. A részvényvásárlások révén növekvő egy részvényre jutó eredmény látszólag értékteremtést eredményezett, amit a befektetők lelkesedéssel és a részvényár emelkedésével díjaztak. És hol ebben a trükk? A hitelfelvétel révén felmerülő kamatfizetési kötelezettség amellett, hogy csökkentette a rendelkezésre álló eredményt, a magas tőkeáttétel miatt éppen annyival növelte meg a vállalat kockázatát, ami indokolttá tette a részvényesek által elért magasabb hozamot (a diszkontált jelenérték miatt).

Szóval tartom magam, hogy a jó válasz továbbra is amolyan közgazdászos, vagyis attól függ… Méghozzá alapvetően attól, hogyan ítélik meg a befektetők, és hogyan ítéli meg a menedzsment a terjeszkedési lehetőségek révén elérhető hozamokat ,és a részvények pillanatnyi árazását.

Címkék: gazdaság befektetés felvásárlás Apple Warren Buffett Berkshire Heinz

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr725213663