Az elmúlt hónapokban nagy munkában volt az Equilor Fine Art: négy arab témájú, kortárs művészeti kiállítást szerveztünk az Art Moments (AMS) Vizuális Művészeti Fesztivállal együttműködésben Budapesten, Debrecenben és Pécsett. 2013 kora tavaszán Erdélyi Szabolccsal, az AMS…

Címkék: kiállítás kortárs arab világ

„(Adó)Változások Könyve” - 2013-as jogszabály-módosítások a látványcsapatsportok támogatásával elérhető adókedvezménnyel kapcsolatban „A kínai filozófiában az állandóan mozgó és szakadatlanul változó valóságot taónak (道, pinyinben, azaz írott nyelvben dào)…

Címkék: film színház adó támogatás TAO

Az Álom nyilvános aukción legutoljára 1997-ben szerepelt, amikor november 11-én a Christie’s New York-i árverésén csekélyke 48,4 millió dollárért kelt el. A képet akkor Victor és Sally Ganz adták el, akik 1941-ben, New Yorkban 7000 dollárért szerezték meg a műalkotást – jó…

Címkék: festmény befektetés picasso műkincs

La Rêve – Álom, álom … édes álom … bárcsak igaz lenne … Hősünk dobogó szívvel ült fel a repülőgépre, és míg a bolyhos fellegek felett átszelte a közel-keletet Budapest felé, Indiana Johns kincsszerző büszkesége feszítette mellét, amelybe persze némi épeszű…

Címkék: festmény picasso műkincs

-          avagy egy tanulságos történet folytatásokban Pablo Picasso Álom című remekművéről. A kép, amely eredeti és hamis formájában is kalandok sorába bonyolódott, szövevényes vonatkozásaival fiatal művészettörténészekben…

Címkék: festmény picasso műkincs