willcar.jpgAz előző írásban
áttekintettük az USA-ban tomboló olajkitermelés országra gyakorolt hatásait, valamint azt, hogy az energetikai szakemberek mit valószínűsítenek az elkövetkezendő 25 évben kitermelés, felhasználás szempontjából. Most pedig következzen egy olyan példa, ami bemutatja, hogyan változik meg egy közösség annak hatására, ha rájönnek, hogy valami hihetetlen érték lapul a közelben, csak eddig még senki sem tudta felszínre hozni.

A FED egyik alapos tanulmánya azt vizsgálta, hogyan prosperáltak a helyi, kisebb bankok az olyan megyékben, ahol jelentős olajkészletet fedeztek fel. Ez azért fontos, mert az előző cikkben említett államokra, mint például Texas, Észak-Dakota illetve Montana, korlátozódik manapság a legtöbb fúrás, a legtöbb felszínre hozott olaj és gáz. Mindezek következtében itt lehetnek a legmagasabbak a bérek, a kutatási és fejlesztési költségek, vagy a területekhez kapcsolódó adás-vételek is.

A tanulmány megállapította, hogy ezekben az államokban és megyéiben a bankbetétekbe történő befizetések 20%-kal jobban emelkedtek, mint az olyan szomszédos területeken, ahol már nem volt érezhető az olajszektor hatása.

Az ábrán a nullával jelölt vízszintes adat azt jelenti, hogy mikor történt meg az első fúrás, majd innen jobbra az évek száma látható. A függőleges tengelyen oszlop-diagrammal jelölték azt, hogy a betétek hány százaléka kapcsolható az olajszektorhoz kötődő pénzügyekhez (ezt a jobb skálán lehet mérni, és látszik, hogy volt olyan év, ahol 100%-ban innen származott az adott bankba befizetett pénz). A bal skálán a bankbetétek növekedése látható más, olajszektorhoz nem köthető bankokhoz képest. Szaggatott vonallal a teljes, sima vonallal az egy éves növekedés figyelhető meg. Innen is látszik, hogy a vizsgált 10 éves időszakban éves szinten 20%-kal magasabb volt a pénzbefizetések eredménye az olajhoz köthető területeken. És ehhez még hozzá kell tennünk, hogy valószínűleg sok pénz nem is bankbetétekben landolt, hanem egyéb befektetési termékekben, esetleg az ingatlanpiacon.

oil_deposit.jpg

Forrás: FED

Az olajhoz köthető hatalmas növekedésnek egyik ékes példája Williston városa, amely Észak-Dakotában található. A város melletti fúrótornyok hozzák felszínre szinte a legtöbb fekete aranyat, és ez a főnyeremény jelentősen befolyásolta a kisváros életét.

A települést 1887-ben alapították, és korábban a mezőgazdasági ágazat próbálta eltartani az itt élőket, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az éghajlata nem túl kedvező, januárban -18˚C az átlaghőmérséklet, nyáron viszont közel 30˚C. Ennek megfelelően a fiatalok folyamatosan elhagyták a várost, és a népesség fogyatkozni kezdett. Először az 1970-es években, majd az ekkor kezdődő olajpiaci fellendülés következtében újabb betelepülők árasztották el a települést, hogy aztán a 20. század végére, miután lecsengett az olajfúrás, újból kiüresedjen a város.

Aztán elérkezett 2010, és megérett a technika arra, hogy a város környezetében lévő hatalmas mennyiségű olajat kitermeljék. A munkások beáramlása olyan fokú volt, hogy egész egyszerűen az ingatlanpiac nem tudott vele lépést tartani, igazából nem is voltak kiadható ingatlanok, így sokan a kocsijukban aludtak, majd később ideiglenes szálláshelyeket építettek konténerekből, ahol pihenhettek a munkavállalók.

Munkásoknak épített mobil lakóépületek:

willinston_park.jpegForrás: The Guardian

trailer_park.jpg

Forrás: Mprnews

Korábban annak is örültek az itt élők, ha egy újszülött világra jött, most pedig 750 gyermek született, és 2015-re 1300 csecsemőt várnak. Ennek megfelelően új lakások épültek, melyek száma 2011 óta 60%-kal nőtt, korábban nem volt hotel, csak olyan parkok, ahová lakóautóval lehetett érkezni. Ma 23 szálloda várja a munkásokat és a vendégeket. 3 éve még repülővel sem lehetett megközelíteni a várost, csak a négy órányi autóútra lévő Bismarckig lehetett eljutni. Napjainkban a Delta Airlines azonban napi 8 járatot indít a helyszínre, valamint a United Airlines is szervez utat Denverből és Houstonból. Folyamatosan építik a rekreációs centereket, így az itt élőknek jelenleg 30 000 négyzetméternyi sportolási és rekreációs lehetőség adott.

A becslések szerint a 2000-es évek végén 12 000 fő élt a városban, most számukat 14 000-re tippelik. Sokan nincsenek  bejelentve; a helyiek elmondása szerint a városban és környékén körülbelül 60 000-en élnek. Ennek megfelelően emelkedtek a bérleti díjak is, így egy 65 négyzetméteres apartmanért átlagosan körülbelül 2400 dollárt kell fizetni havonta. Az átlagos éves fizetés a régióban 78 000 dollár volt, ami az országos átlagnál 41%-kal magasabb. 

Jelenleg a város munkanélküliségi rátája 0,5-1% közötti és a foglalkoztatottak száma exponenciálisan növekedett az elmúlt években:

willunepmloy.jpgForrás: Bronars Economics

A magas létszám velejárója a megnövekedett bűncselekmények száma is, amely az elmúlt 10 évben 200%-kal növekedett, ennek nyilván nem igazán örülnek  a helyi lakosok, de természetesen ettől függetlenül is zavaró lehet, hogy ha egy korábban zárt közösség valóságos átjáróház lesz.

Észak-Dakota bűnügyi statisztikája, az elkövetett bűncselekmények darabszáma:

willistoncrime.png

Az elemzők szerint ez a hihetetlen jólét még nagyjából 25 évig fog folytatódni a városban, eddig ugyanis bőven van olaj, és azt várják, hogy a korábbi lakosság megtízszereződik, azaz 100 000 fő felett fog pár év múlva stabilizálódni.

A város arculatának megváltozását ábrázolja a következő térkép, ahol a bekeretezett részek a hihetetlen növekedés tanúi, ugyanis a város ezen részei az elmúlt 3 évben épültek ki, és ebben még nincsenek benne az agglomeráció lakóövezetei, ahol az elmúlt 2 évben elkezdtek megjelenni, a 600 ezer dollár feletti, medencével, mozival felszerelt 500 négyzetméter feletti családi házak:

willistonbeforaafter.pngForrás: CNN Money, Google Earth

willhouse.jpgForrás: Google Earth

Mindez persze jelenleg egy átmeneti fellendülés a város életében, hiszen ahogy azt az előző cikk is taglalta, az olajkészletek végesek, így a legjobb stratégia az ilyen jellegű települések számára, hogy amíg megfelelő mennyiségű bevétel és nyersanyag található, addig megpróbálnak valamilyen jövedelmező stratégiát kiépíteni az olajkorszak utáni időkre. Ez persze nem egyszerű vállalkozás, de egy próbát megér, hiszen most van miből "építkezni".

A másik fontos kérdés, az, hogy a jelenlegi olajár esés milyen mértékben fogja befolyásolni az ilyen közösségek életét, és annak mi lesz az utóhatása. Ezt most még persze nem tudjuk, bár tippelni lehet, de az elmúlt időszak eseményeinek a fényében talán hamarosan már találkozunk ilyen jellegű elemzésekkel is.

Williston az éjszakában:

willinstonnight.jpgForrás: On Earth

 

Címkék: ingatlan gazdaság usa dízel fogyasztás gdp olaj luxus elemzés trend technológia energia pszichológia háztartás benzin előrejelzés bánya geopolitika bérnövekedés palagáz

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr297221823

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása