electricmeme_1.jpgA minap Budapesten közlekedve akadt meg a szemem egy érdekes látványon. Kicsit lassítottam is, annyit láttam egyből, hogy BMW, na de mi a fene lehet ez, kérdeztem magamban. Bár szeretem az autókat, és főleg a motorsportokat, a közúti járművekkel úgy vagyok, mint egy autószerelő barátom, aki azt mondta nekem pár éve: „Hallod, olyan autók vannak, hogy csak akkor tudom hogy léteznek, amikor hozzák szervizre.”

Meg is nyugodtam egyből, mert akkor nem csak én nem tudom fejben tartani az egész palettát, de még a hozzáértő sem.

 

Visszatérve az élményemre, egy BMW i3-as volt az, hazaérve gyorsan el is olvastam ugyan mi a helyzet ezzel a járművel. Ott helyben olyan 10-11 millió forintra saccoltam, és nem is tévedtem sokat, igaz az ár el tud menni bőven 15 millió fölé is, de hát ez igazából egy olyan autó, amely karbonból és műanyagból készült, és így van benne olyan anyag bőven, amit meg kell fizetni.

bmwi3.jpg

22 kilowattos akkumulátorral rendelkezik, amit a Samsung gyárt, és fél óra alatt 80%-ra tölti fel gyors-töltővel, amúgy 8 óra alatt akár az itthoni garázsban is fel lehet tölteni 100%-ra. Szóval az energia utánpótlás fejlettségével szerintem mindenki kiegyezik, viszont nagyjából 200 kilométert tud megtenni, ami télen lehet, hogy lefeleződik, ha ezt át akarjuk hidalni, lehet kérni bele robogómotort, amihez lesz egy 9 literes tank is. Szóval marad városi autónak.

De igazából ez a cikk nem is erről akar szólni, hogy kiválasztva egy autót, megmutassam mennyire nem értek az autós újságíráshoz. Nyilván sokat nem is tudok róla elmondani, hiszen nem vezettem, nem fogtam meg, csak láttam.

De ha már itt tartunk, és az innovációról akarunk beszélni, ami a tőzsdék, és a tőzsdei vállalatok esetében is kulcsfontosságú, nem árt megvizsgálni, hogy hogyan áll jelenleg ez a terület.

Én sok autósportot nézek, és a kemény rajongók azért is mennek ki a Hungaroringre, vagy állnak ki egy-egy adott rally-szakasz mellé, hogy hallják, szagolják az autókat, ez ugye itt elveszne, és én őszintén bevallom nem is nagyon érdekelne, ha a városban csend lenne, és csak suhannának a járművek. Ebben a formában ez engem nem zavarna, azaz nem ez lenne a fő ok, ami miatt én például nem vennék elektromos autót.

Azonban ma Magyarországon szerintem csak az elvetemültek vesznek elektromos járgányt legalábbis szalonból, hiszen, mivel egy kezdeti termékről van szó, nyilván jelenleg sokkal drágább, mint egy hasonló paraméterű hagyományos autó. Mivel azonban a világ szemmel láthatóan is ebbe az irányba halad, vannak olyan országok, akik ezt támogatják, és támogatással valószínűleg itthon is többen elgondolkoznának azon a lehetőségen, hogy ne a jól megszokott csak benzin, vagy dízel konstrukciót vegyék meg.

Itthon is egyre többször hallani ezen ösztönzőkről, mint például az ilyen autókat érintő esetleges ÁFA-mentesség, vagy a buszsáv használata, esetleg olcsóbb, vagy ingyenes parkolás a belvárosokban. Alapvetően már egy ÁFA mentesség is 1-2 millió forintos előnyt jelentene, ami nem elhanyagolandó.

Ha körbenézünk Európában a támogatásokat tekintve, akkor az látszik, hogy vegyes a kép. Például Romániában 20%, maximum 6700 euró a támogatás, igaz csak elektromos autó esetén, hibridnél ez jóval alacsonyabb. Az észteknél 9 millió eurót különítettek el erre a célra, autónként 18,000 eurós maximum támogatással. A cseheknél is adómentességet élveznek az ilyen típusú járművek, ha üzleti célra használják, de például Szlovákia, Szlovénia vagy éppen Lengyelország egyáltalán nem támogatja. Persze azt is meg kell érteni, hogy az egyik legszigorúbb környezetben, amikor az EU mindenkitől a fiskális fegyelmet követeli meg, nehéz az ilyen jellegű ösztönzés.

Az is igaz, hogy elektromos, vagy hibrid autót nem csak a szalonból lehet venni, nulla kilométerrel, hozzájuthat az ember a használt autó piacon is. Az ár-érték arány figyelembe vételénél tudni kell, hogy milyen az autó, ugyanis van hibrid, van áramról tölthető hibrid, ami már majdnem elektromos, és van a teljesen elektromos autó. Ha ár érték arányt nézünk, akkor az USA-ban a hibrid gépjárművek, mint például a Toyota Prius vagy Prius C öt év használat után az értékének 45-50%-át őrizte meg, ennél rosszabb helyen szerepelnek a tölthető hibridek, és az utolsó helyen a teljesen elektromos autók, mint például a Nissan Leaf, amely vásárláskori értékének mindössze 30%-át tartja meg 5 év után. De ha ez utóbbit úgy számoljuk, hogy figyelembe vesszük az amerikai állam támogatását, akkor már csak az értékének 20%-át képes megőrizni.

A következő ábrán egy 2013-as elemzés szerepel, ahol nem csak hibrid és elektromos, hanem benzines és dízel meghajtású autók is szerepelnek. Ha maradunk a majdnem elektromos hajtásláncnál, akkor látszik, hogy egy Toyota Prius, vagy Honda Insight egész jól tartja az árát, 67-69%-ig, úgy, hogy az elemzés készítésekor egy, másfél évesek lehettek. De ha lejjebb megyünk akkor a fentebb említett Nissan Leaf már csak az újkori árának a 44%-át volt képes megőrizni 2-2,5 év után. Ez azért annyira nem kecsegtető tényező. A táblázatból jól látszik, hiába veszünk elektromos autót, egy év alatt az 50%-át elveszítjük, ezek sárgával vannak kiemelve.

ev amortization.jpgForrás: NADA

És hogy ennek mi a magyarázata? Sok magyarázatot fel lehet hozni, a drága fejlesztési költségeket, azt, hogy ezek a termékek még a korai szakaszukban vannak, de az ösztönző rendszer is okolható. Az USA ösztönzi az új elektromos autót vásárlókat, körülbelül 2500-7500 USD dollár értékben. Ennek megfelelően hiába akarja valaki 1 esetleg 2 vagy több év után eladni az elektromos autóját a támogatás értéke és mértéke miatt sokkal alacsonyabb lesz az ár. Senki sem fogja a hagyományos értékcsökkent árat kifizetni, hanem abból még le fogja vonni a támogatás összegét. 

A következő ábra arra világít rá, hogy a hibridek ár prémiuma körülbelül a 6.-7. év végén tűnik el, azaz addig egy sokkal gyorsabb, és magasabb amortizációval kell szembesülnie a hibrid autók tulajdonosainak. Két példát hoztak fel a Honda Civic-et és a Ford Escape-et, hagyományos üzemmódban, (első oszlop) és a hibrid formája (második oszlop). A Honda esetében, ha 2005-2006-es autóról van szó, akkor a hibrid prémium szinte teljesen el is tűnt. (A táblázat 2013-as, ezért említettem a 6-7 évet, mire eltűnik a prémium.)

ev amortization_2.jpgForrás: NADA

Mindezekből arra következtetek, hogy igazán szép az innováció, de ez még messze nincs kiforrva, hiszen nem elég, hogy drága, hogy sok helyen nem kap rá az ember támogatást, még az ár-érték arány sem alakul a legjobban, ha teljesen elektromos autóról van szó. Nem a hang, vagy az élvezeti faktor jelenleg a legfontosabb tényező, ami miatt nem éri meg, hanem a kezdeti drága ár, és az utána következő hihetetlen mértékű amortizáció.

Címkék: autó fogyasztás technológia támogatás háztartás lízing értékcsökkenés amortizáció BMW

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr546931245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása