dcs hedge.jpgEltelt a 2013-as év fele, és túl vagyunk egy kisebb korrekción is, ami május közepétől június végéig tartott. Az S&P 500, ami az amerikai piacot méltóan reprezentálja, esett majdnem 8%-ot. Mindez azért érdekes, mert közben a 10 éves kötvényhozam felszökött 1,6%-ról 2,7%-ra, ami alapjaiban rendezheti át a piacokat. Elég csak megemlíteni azt, hogy a hozamok emelkedésével csökken a kötvények árfolyama, így azok a befektetők, akik eddig lapátolták a pénzt a kötvényalapokba, jelentős veszteséget könyvelnek el, még akkor is, ha esetleg ez csak átmeneti állapot.

Továbbá jelentősen hathat egy-egy hozamemelkedés a repopiacra is, vagy éppen azoknak okozhat fejfájást, akinek nyitott tőkeáttételes pozíciójuk van, és esetleg ezek mögött kötvényfedezet található. Egyébként ezen időszak alatt rekord mértékű pénzt vontak ki a kötvényalapokból, sőt még Bill Gross Pimco Total Return Fundja, ami a világ legnagyobb kötvényalapja, is elszenvedett egy 9,6 milliárd dolláros tőkekivonást, így eszközei összesen 268 milliárd dollárt érnek. Júniusban 2,64%-os esésen ment keresztül, így éves eredménye jelenleg -4,24%.

Ebből kiindulva talán érdemes megnézni a hedge fundok eredményét a 2013-as évre. Ezek az alapok ugyanis viszonylag magas díjjal működnek: 2%-os alapkezelői díj és 20%-os profitrészesedés jellemzi őket, így a befektetők talán jogosan várják el, hogy, mint ahogy a nevükben is megtalálható, fedezik magukat a piaci esések ellen.

Ennek ellenére a mai napra a legtöbb hedge fund szinte long only fund lett, azaz a legtöbb pozíciója vétel. Ez talán azért nem meglepő, mert a Fedre és általában a központi bankok likviditáscunamijára mindenki egyfajta védőhálóként tekint; ha itt vannak a nagy központi bankok, akkor baj nem lehet, legalábbis az árak lefelé nem sokat fognak mozdulni, biztosan mindenki „megveszi” majd az esést.

De nézzük a teljesítményt! 2013. június végéig a hedge fundok átlagos hozama 2,5% volt, ezzel szemben az átlagos, hagyományos befektetési alap 12,5%-ot hozott, míg az S&P 500 12,8%-os éves hozamot produkált. A Goldman Sachs teljesítményeloszlás-elemzése alapján kijelenthető, hogy a hedge fundok alig 10%-a tudta megverni az S&P 500 teljesítményét, ami valljuk meg, nem túlságosan jó eredmény. Valamint az alapok több mint 30%-a veszteséget termelt a 2013-as évben.

Egy átlagos hedge fund tíz legnagyobb pozíciója a teljes portfólió 63%-át képviselte, és ez mind csak vételi pozíció volt. Összehasonlításképpen egy átlagos, hagyományos befektetési alap esetén a tíz legnagyobb pozíció 37%-ot tett ki, míg ez egy Russell 2000 (amerikai kis kapitalizációjú cégeket tömörítő index) esetében 3%, azaz a hedge fundok esetén a portfólió diverzifikációja is csorbát szenvedett. Persze a mögöttes elképzelést meg lehet érteni, hiszen megpróbálnak kevesebb cégbe fektetni, és ott megtalálni az olyanokat, ahol talán lehetséges nagyobb elmozdulás, és talán elérhető magasabb pozitív hozam.

A hedge fundok leginkább ETF-et, azaz tőzsdén kereskedhető befektetési alapokat használnak short pozíció kiépítésére. A pénzügyi innováció következtében ezen ETF-eknek 1-szeres, 2-szeres, sőt bizonyos esetben 3-szoros short, azaz inverz verziójuk is kialakult (a kétszeres inverz verzió kétszeres tőkeáttételt jelent, vagyis az index 1%-os esése esetén 2%-os nyereséget ér el a befektető). Így a hedge fundok által tartott 126 milliárd dollárnyi ETF-ek 76%-a, azaz 96 milliárd dollárnyi ETF short, azaz inverz. Természetesen meg kell jegyezni, hogy ez a 126 milliárdnyi ETF-pozíció a teljes hedge fund portfólió 3%-a.

Egyedi papírok esetén a short állomány a hedge fundok által tartott, összes egyedi részvény 29%-a, azaz kb. 406 milliárd dollár. Ha ezt a teljes, kezelt vagyonra vetítjük, akkor a nettó short állomány kb. 20%, vagy kevéssel alatta található.

Címkék: hozam hedge fund hozamemelkedés

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr35401825

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása