NB0628b.jpgHetekig unszolt egy barátom, hogy töltsek le végre egy alkalmazást a telefonomra. Az ilyen kéréseit általában negligálni szoktam, mert minden héten van egy kedvenc alkalmazása, amit telepíteni kell. Május elején viszont felkaptam a fejem, mert olyan applikációt ajánlott, amelynek segítségével nyomon tudom követni a futásaimat. Pár nappal később vettem észre, hogy annyira magával ragadt a rendszer, hogy úgy éreztem, minden nap hozzá kell tennem az eddigi eredményemhez, és állandóan javítanom kell az addigi csúcsomon. Persze két hét után a futáskényszernek meglett az eredménye, és csonthártyagyulladás miatt ki kellett hagynom két hetet. Jó lett volna elkerülni a kezdő futók hibáját, de nem így lett.

Így van ez akkor is, amikor az ember először tölt le egy online tőzsdés programot, és elkezd kötögetni. Kis pénzzel játszva nagyon gyorsan jön a profit, és az ember hamar azon kapja magát, hogy rossz érzése támad, ha éppen nincs pozíciója. Ezt hívjuk mi szakmán belül kötéskényszernek. Amikor már csak azért van nyitott pozíciója, hogy legyen. Már mindegy az irány és mindegy a termék, csak mozogjon az árfolyam és villogjanak a nyilak. A nagy számok törvénye alapján ebből jó nem szokott kisülni. Az embert hamar elkapja a gépszíj és ledarálja a számláját. 

Itt van a jó idő, beköszöntött a nyár. Lassan indul a család nyaralni egy vagy akár két hétre. Talán külföldre. Érdemes még az indulás előtt lezárni a nyitott pozíciókat, hogy az a nyaralás tényleg pihenés legyen a családdal, ne pedig egy 7/24-es küzdés a piacokkal, nehezített körülmények között a medence partjáról - hiszen nem éppen azok a lehetőségeink egy szállodában, mint az irodánkban.

 

Ui: pozi zárás, naptej, útlevél, fele ruha, dupla költőpénz :D      

Címkék: nyaralás tőzsde hozam

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr935382367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása