sony2.jpgMájus elején jelentett a Sony, amely a tavalyi 67,3 milliárd jenes veszteség után idén 230,1 milliárd jen nyereséget termelt. Ez majdnem pontosan annyi, mint amennyit az elemzők vártak a cégtől. Mivel a Sony már korábban is megemelte profitvárakozásait, és – természetesen a japánok gyenge jen-politikájának is köszönhetően – ebben az évben már jelentős pluszban van a papír. Ráadásul a cég saját bevallása szerint ezt a profitcélt tartani tudja majd az elkövetkezendő időszakban is.

Úgy tűnik, hogyJapán kezd valamit elérni a hatalmas pénznyomdájával, s a gyengülő jennek köszönhetően talán ismét lesz gazdasági növekedés, valamint az export is újra lendületre kap. A Sony befektetői, tulajdonosai közül a Third Point lépéseket is tett az ügyben, hogy tovább próbálja felbeszélni a cég árfolyamát.

Dan Loeb, az említett hedge fund vezére két pontban össze is foglalta a Sony CEO-jának a terveit, így véleménye szerint  a menedzsment további értéket tud teremteni a munkavállalóknak, a tulajdonosoknak, valamint a befektetőknek. A recept pofonegyszerű: adósságcsökkentés és profitabilitás-növelés.

Első lépésben piacra kellene dobni a Sony –  Sony Entertainment részlegét, ennek is körülbelül 15-20%-át. Ez a rész a teljes vállalati értéknek (enterprise value) kb. 40%-át adja, viszont alulteljesítő a versenytársaival szemben, és az utolsó időszakokban a profit margin folyamatos csökkenése tapasztalható. Ha elérné a versenytársak marginját, az EBITDA 50%-al nőhetne, ami hozzávetőlegesen 540 jennel járulna hozzá a Sony részvényeihez. Ez kb. 635 milliárd jennyi piaci kapitalizációt jelent.

Fontos, hogy mindezt úgy képzeli el a Third Point, hogy a jelenlegi részvényesek jegyezhetnének ebből a részvényből, így nem hagyományos értelemben vett IPO vagy spin-off (a spin-off lényege, hogy az anyacég egy részének leválasztásával egy teljesen új céget hoznak létre) lenne. Persze csavar lenne a dologban, hiszen az ilyen leválasztások általában árfolyam-emelkedéssel szoktak járni, és a Third Point garanciát is vállalna mindenféle költség nélkül arra, hogy 1,5-2 milliárd dollárért (azaz 200 milliárd jenig) megvesz minden új részvényt, feltéve, ha megvalósul a fent említett 15-20%-os részesedés leválasztása.

Ezzel a pénzzel így az anyacég rendezhetné adósságainak egy részét, és menedzselhetné az új céget.

Továbbá szükséges lenne az olyan részlegek egy részének eladása, mint a Sony Financials, amely ingatlanokat tart, életbiztosításokat árul, és néhány más cégben is van részesedése.

Második lépésként arra kell fókuszálni, hogy újra növekedést leheljenek az elektronikai részlegbe, amely az utóbbi években folyamatosan kiábrándító eredményeket hozott.  Ehhez követni kell azt a stratégiát, amit az Apple is tett, tudniillik, hogy csak néhány fő termékre koncentrál a cég, amit magas marginnal lehet értékesíteni. A vezető termékek közé a Playstation és az Xperia telefonok, valamint a kamerák tartoznak, de úgy tűnik, hogy a régóta szenvedő tv-részleg is profitot fog tudni termelni az elkövetkező negyedévekben. A Sony Electronics értéke jelenleg 800 milliárd jen. Ha összehasonlítjuk a versenytársakkal (Panasonic, Sharp) akkor kb. 525 jen/részvény áremelkedés lenne indokolt; ha hozzávesszük, hogy a jen esetlegesen gyenge marad, akkor további 200 jen részvényenként a plusz.

Ha mindez megvalósulna, az a Third Point szerint körülbelül 60%-os felértékelődést jelentene a Sony árfolyamában.

sony1.gif

Címkék: sony japán technológia felvásárlás profit nikkei hedge fund

A bejegyzés trackback címe:

https://privatebanking.blog.hu/api/trackback/id/tr585332456
süti beállítások módosítása