Alapjaink
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
- avagy egy tanulságos történet folytatásokban Pablo Picasso Álom című remekművéről. A kép, amely eredeti és hamis formájában is kalandok sorába bonyolódott, szövevényes vonatkozásaival fiatal művészettörténészekben romantikus ám hamis illúziókat keltett, amelyeket - miután e tudóspalánták rövid időn belül észhez tértek - szertefoszlattak.
Irak, 2010 – Bazári forgatag - színes szőnyegektől, lámpásoktól roskadozó pultok, egzotikus gyümölcsöket, ezer színű és illatú fűszereket kínáló árusok serege. A fülledt, poros piactéren kalandvágyó magyar fiatalember őgyeleg kissé elcsigázottan, de lenyűgözve az ezeregy éjszaka varázsos világától. Egy szakállas, hamiskás tekintetű arab fülledt kis boltjába invitálja, majd pergő, ám magyar barátunk számára tökéletesen érthetetlen arab nyelven magyarázva valamit, kezébe nyom egy piszkos, összehajtogatott vásznat. Honfitársunk kíváncsisága győz ijedelme felett, és óvatosan kiteregeti a portól, sártól és még ki tudja mitől ragacsos kemény textíliát – a műveletet kísérő arab szóáradatból többször kihallatszanak azok a szavak, hogy „Picasso” és „hundred dollar”. A fiatalember nem egy kifejezett szakértője a festészetnek, de gyors osztást-szorzást követően úgy ítéli, hogy bár mocskos és hiányos a festmény, azért olyan Picassósnak tűnik. „Kalandra fel!” - kiálltja magában - majd kicsengeti a száz dollárt, és gondolatban már repül is a Sotheby’s és a Christie’s londoni árveréseire, ahol a szenzációtól összesereglett nemzetközi filantróp közösség tagjai dollármilliókkal licitálnak egymásra, hogy megkaparintsák e ritka kincset…
Íme az iraki vászon, amely annyi izgalmat okozott, és Indiana Johnes filmekbe illő kalandos nyomozásra serkentett engem és doktorandusz kolléganőmet.
